Mályuszné Császár Edit: Rakodczay Pál válogatott írásai (Színháztudományi Intézet, Budapest, 1961)
Szigligeti Struensee-ja
Kimondhatni, hogy Szigligeti tragédiájában oly egység, oly drámai gazdálkodás van, hogy eme századik darabjával virtuozitása netovábbját érte el. Mily haladás ez ahhoz képest, hogy húsz év előtt még a változások rajával dolgozott Szigligeti, bár mi a cselekvénynek mindenáron összeszorítását a valószínűség rovására az ujabb irodalomban nem tartjuk vívmánynak. A második felvonásban érdekes pszichológiai tünet az, hogy a világ előbb tud a szarelemről, mintsem az érdekelt felek azt egymásnak elárulnák. A szenvedély a harmadik felvonásban borítja lángba a szerelmeseket s Szigligetinél a szenvedély szélesebb, folyamatosabb, mint Beérnél. Ide tette át írónk a Beertől átvett katonai lázadást is.De az ő királynéja nem oly óvatos, nem oly bizonytalan, mint Beeré. Szigligeti megmutatja, hogy a nő a szerelemben, mint Julia, Olivia /Vízkereszt/ klasszikái példái láttatják, merészebb, meggondolatlanabb a férfinál. Struensee a királyné kívánaténak engedve, lecsendesíti a katonákat s sikert arat. De e siker az ő veresége is, amit Szigligeti Beérnél jobban hangsúlyoz. A többiben egyezik a két költő. Struensee le akar mondani, de a királyné, csakhogy nem oly ceremóniásan, mint Beérnél, hanem odaadó érzéssel, nem fogadja el a lemondást, s ez a traglkai fordulat. Ha Struensee távozik az udvartól, mentve van. Igy elveszett. Beérnél Struensee kéjjel kábul el a királyné akaratára, s az utóbbiban /mint Goethe Taaso-jában látjuk 2 / a hajporos rokokó dinasztikus gőgje ébred fel és rendre utasítja a jobbágyot, ki szerelemről mer álmodni. A szép ügy ellaposodik s a királyné csak aokkal később árulja el,hogy szereti Struenseet, de nem ennek jelenlétében. Szigligeti helyrevitte /helyesebben: helyrehozta/ e hibát. Nála a harmadik felvonás a legszebb. A két fél végzetes vekságx Goethe Torquato Tasso c. tragédiája magyar színpadon nem került előadásra, magyar fordítása is csak a XX. század •^ején készült.
