Mályuszné Császár Edit: Rakodczay Pál válogatott írásai (Színháztudományi Intézet, Budapest, 1961)
Mimografial tanulmányok - III. Szerdahelyi és Halmi
rebegi szavait, sugárzó tekintetét folyton Harcellere függesztve. Chevrialban itt Tartuffe-öt élvezzük* Hem hittem, hogy e jelenetben utána Újházi hatást kelthetne. S mégis így volt. Újházi nem tudott diszkrét módon határt csinálni, drasztikusnak kellett lennie, ö is közelebb-közelebb "rukkolt" Maroelle felé. Eleinte ex a "rukkolás" keltett komikumot, de aztán Újházi mindinkább a tárgyra tért ; nem a kéjvágyó csábító volt, hanem ajánlattevő; minden újabbat úgy mondott, mintha avval kínálná Marcellenek: "Ka, hajoljon már, ez még jobb annál, amit előbb ajánlottam, alkudjunk már..." Titkos elégültséggel kel aztán föl, bár szakadozva, de még mindig ama kínáló tónusban beszélve; aztán távozik, visszafordul, gyönyörtelten néz végig egyet Marcellen és kis ujjával tenyerébe pattintva, gyorsan kilép. Halminak s Újházinak e szerepben kölcsönösen megvannak erényeik és fogyatkozásaik. Egyikük sem adott egészet , ami abban állana, hogy a jellem összes tulajdonait, minden oldalú viszonyait érvényesítettek volna. Mind a ketten csak a maguk tulajdonait, a színészi inspirációt érvényesítették, azokat, amelyek véletlenül találtak a szerepéivel. Egyikük sem volt a merészsége dacára is zárkózott, meglett, félelmetes arisztokrata Chevrial; az egyik genreszemléletét, a másik fiatalos bonviván-humorát érvényesítette. Elvitelük hasonlag pongyola. Halmi csak úgy összevissza gesztikulál két kézzel egyszerre, csípőire teszi kezét, mint Újházi. Csak úgy üresen hagyja a lélektani alkalmakat, melyeket a monológ és félreszólás ad a színésznek, mint Újházi; csak úgy nem vetkőzi le amaz operetti tempót, hogy magánbeszédeinél, félreszólásainál hirtelen a közönséghez forduljon; csak úgy ismétli minden szerepében nyafogva fitymáló sóhajait, mint Újházi a maga e nemű fogásait. Mert egyikök sem annyira tárgyilagos színész, hogy minden szerepét minden ízében újra dolgozná ki, új formákkal gazdagítaná.
