dr. Kerényi Ferenc: Pécs színháztörténetének forrásai a Baranya megyei levéltárban, 1886-1949 (Thália Könyvek 24., Budapest, 1990)

BEVEZETŐ

BEVEZETŐ A legutóbb megjelent színháztörténeti forrásgyűjteményben azt a ma már könnyelműnek tűnő kijelentést tettem, hogy ezzel a kötettel le is zárult a közel kétszázötven éves Pécs városi színjátszás forrásainak publikálása. Akkor még nem sejtettem, hogy a történet folytatódik. Bár voltak, főleg szakmai ellenvetéseim, de ki tud ellenállni egy ilyen jellegű színháztörténeti kutatással kapcsolatos felkérésnek? Riasztott az 50-es évek eddig megismert, de felnőtt fejjel át nem élt nyomasztó valósága, s az ettől szinte elválaszthatatlan morális kérdésfelvetés, van-e jogom bármiféle értékelés megírására, kimondására? Mert bármennyire is politikailag semleges, mondhatni objektív megközelítést ad a kötet tényközlő műfaja, nem lehet csak kívülállóként semleges megközelítésben „közvetíteni". Úgy érzem ennek a kötetnek a publikálásával már sikerült állást foglalni. Ugyanis szerintem az minden kétséget kizáróan fontosabb, hogy ezt az ellentmondásos időszakot fel kell tárni, meg kell ismertetni másokkal is. De problémát okozott az is, hogy milyen időhatárok között lehet közölni az újabb, immár negyedik forrásgyűjteményt? A végső korszakhatárt a máig érvényben lévő 118/1989. MT sz. rendelet adja meg, mely szerint a 30 évvel ezelőtt keletkezett iratok kutathatók, illetve publikálhatók. Azaz 1962-ig lehet a forrásokat feltárni a személyiségi jogok védelmének tiszteletben tartásával. Azóta elmúlt két esztendő s akár 1964 is lehetne a végső korhatár, de az 1962-es időpontot több tényező is indokolja: elsősorban az, hogy 1962 nyarán a Pécsi Nemzeti Színház életében döntő változást hozott az új színigazgató, Nógrádi Róbert kinevezése. Másodsorban pedig az ezt követő években nincs olyan jelentős esemény, ami indokolná a határidő kitolását, illetve ez esetben túllépnénk a 30 éves publikálási határidőt is. A mostani kötet kezdő évköre is adott, hiszen a legutóbbi repertórium 1949-cel záródott. Bevallom, vállalkozásomat vegyes érzelmek kísérték a forrásfeltáró és feldolgozó munkálatok során. Eddigi tevékenységem alatt megismerhettem a város színi kultúrájának töretlen fejlődését a 18. századtól az 1949 nyarán bekövetkezett államosításig. De ez a fejlődési szakasz sem volt egyenletes, hiszen akadtak rövidebb-hosszabb ideig tartó válságos időszakok. Mégis, egy grafikus görbén viszonylag kevés visszazuhanó vonalat lehetne ábrázolni a város színjátszásának képze7