Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)
- Tudjátok, elmentem ahhoz az asszonyhoz az ártatlan leány miatt, aki olyan kísérleti nyúl lett volna - a házasságom előtt. Négy órakor bemegyek a kék hálóba - pazar hálószoba - baldachin, vagyont érő csipkés ágynemű - és benne fekszik az a bizonyos szemérmes szőke - ötszáz koronás - „úrileány": a menyasszonyom! Megismertük egymást, dacára a misztikus félhomálynak. És most igyunk!... Hogy a fiú felejtsen, az anyja afrikai utazásra küldte. Amikor másodszor szerződtem Váradra - három év múlva -, hallottam, hogy visszajött Afrikából, lesoványodva, betegen. Arca fekete, tele csúnya pattanásokkal, nemsokára meg is halt. Megölte - mint Adyt - a fékezhetetlen szerelem. Ady Mielőtt Aradról írnék, nem búcsúzhatok el Váradtól - ahová még visszavitt a sors - anélkül, hogy az akkori idők legzseniálisabb magyar költőjéről - Adyról - ne emlékezzek meg. Milyennek láttam? Komolynak, kissé elhanyagoltnak. Nevetni sosem... El nem képzelem, hogy valaha kacagott volna. Az emberek úgy beszéltek vele, mintha legalább kétszer olyan idős volna, mint amilyen volt. 1900-ban - 22 éves korában - került Váradra. Előbb a Szabadság című kormánypárti lapnál volt, majd a Nagyváradi Napló-hoz került szerkesztőnek. Arca nem szép, a ruha nem állt rajta úgy, ahogy az élettörténetében gyakran olvastam. Hogy később, mikor már a Napló szerkesztője volt - ruhákat csináltatott, az igaz, de... vajon meddig rendes egy ruha, amivel minden éjjel kávéházban, fiákerekben ülünk, esetleg italokkal le-leöntjük? Piperkőc nem volt - inkább bohém. Két-három barátja volt - újságírók: Biró Lajos, Szűcs Dezső, 19 1 dr. Deák Géza - de ezekkel sem volt „mindig" baráti viszonyban... Nem kért soha senkitől semmit, udvarias volt mindenkihez - de nem hízelgő. Színészekkel sosem lehetett látni, amit színházi kritikus mivoltával indokolt. Ahol megjelent, ő volt a központ. Hihetetlen fölényes légkört tudott maga körül teremteni. Ha egy-egy verse megjelent a helyi lapokban — írótársai hallgattak, nem kritizálták. Ő mindenki felett állt, hitte magáról, de ezt elismerték az idősebb váradi írók, jeles, okos emberek, akik bámulták koraérett gondolkozását, nagyszerű, bölcselkedő írását. Azt mesélték, hogy iszik. Én - vendéglőben - csak egyszer láttam, egy nyári helyiségben. Nagyon kiábrándítóan, furcsán hatott, kigombolt ingben, csapzott hajjal, szeme bágyadt. Előtte egy vizespohárban vízféle állott. - Mit iszik Ady? Mi van a pohárban, mi az a vízszínű dolog? - Az, Frédi, pálinka! — mondja Marton Manó, 19 2 hírlapíró barátom. - És azt mind megissza? - Ez csak ráadás - a borra, ritkán iszik pálinkát. És én néztem, néztem, amint ott ül, lefittyedt, széles, nedves ajkával... Sírni szerettem volna... Mindketten 23 évesek voltunk! Én egy hónappal idősebb, de a napszámunk egyező. 19 3 Ady sok futó szerelmei közül én csak egyről írok - a legtragikusabbról -, Rienzi Mariskáról! 19 4 Ez a tipikus „brettli hölgy" nem volt szép. Molett, begyes, orra tömpe, szája szép, de fogai kiábrándítóan rosszak. Talán a fekete szeme túlzott érzékisége - hatott annyira a fiatal költőre, hogy feleségül akarta venni: Mit bánom én, ha uccasarkok rongya, De elkísérjen egész a síromba!... 72
