Deésy Alfréd: Porondon, deszkán, mozivásznon (OSZM, Budapest, 1992)
— Beszélj, az Istenért, Mirja!... - remeg az igazgató; három zsúfolt ház forgott kockán — Beszélj! Mid fáj? — Ott!... Ott!... Meg... meg... Megbecs-te-le-nítve!... Még egy pár őrjöngő, értelmetlen kitörés, nyögés, levegő utáni kapkodás, és remegő hangjából megtudtuk, hogy a szegény kóristák kártyázása megbecstelenítette a templomot; Thália templomát!... Persze a kóristáknak azonnal be kellett szüntetni a - becstelenítő — szórakozást... Mars ki nekik a napra. Egy jó negyedóra alatt sikerült csak megnyugtatni Zilahynak „Mirjánkat" - ahogy őt a nemzeti színházbeli kollegái hívták. — Nézd, Mirjám... szegények... egy kis szórakozás... és... - de belevágott Jászai Elektra hangjával: — De nem a templomban! Thália templomában! — Jöjj, Mirjám, menjünk a túlsó oldalra - a férfi öltözőbe - ott olvashatsz nyugodtan, nem zavar senki. A férfi öltöző a színház másik oldalán volt - előtte fák - a fák között a tűzoltó laktanya. Be is ültette a nyitott ablakhoz Jászait a direktor - és magára hagyta - az angol újságjával együtt! A kóristák folytatták a huszonegyet ott, ahol abbahagyták, mi pedig a kibicelést! Tíz perc sem telik bele, amikor - az előbbinél még nagyobb - két sikoly - hangban és erőben - szárnyalt hozzánk. Ismét rohanás, be a színház öltözőjébe, ahol folytatódott az előbbi jelenés ismétlése, hangban, gesztusban - sőt szavakban is - de sokkal erősebben! Nyilván valami még nagyobb tragédia történhetett Thália temploma körül... Igen! Igen, Thália temploma ismét meg lett - de most már kézzelfoghatóan — becstelenítve: egy csővezető tűzoltó „levizelte" a templom oldalát! - ordítja, most már Borgia Lucrezia 28 1 hangján Jászai - kimutatva az ablakon. Itt már a megnyugtató érvek tovább tartottak - örömére a kártyázó kóristáknak - később kezdtük a próbát. Ilyen fanatikus rajongója volt a színművészetnek - az akkori idők legnagyobb tragikája: Jászai Mari. A közönség felszól Ugyancsak Nyíregyházán történt előadás közben - egy felbeszélés - akárcsak A peleskei nótárius 28 2 színházi részének - „Othello jelenésében". A Hercegkisasszony című Lehár-operettet adtuk vasárnap este. Az első felvonás szünetében a közönség a színkör udvarára ment cigarettázni, hűsölni. Mi is a darabban játszók - kimentünk. Látom, hogy egy tirpák - a tótokat nevezik ott így - fiatalember a bokorhoz megy, felemeli a fél gatyaszárát, és „vizeleti munkát" végez. Meglátom, hozzálépek, nyakon csípem, és kiviszem a kapun. — Nem szégyenled magad, te disznó?!... - Belerúgok a hátsó felébe, kipenderül az utca közepére. Én a darabban az angol turistát játszom, akit a - családjával együtt - elfog egy Hadri-Stávros nevű bandita. Ez a jelenés az első felvonásban történik. A másodikban a váltságdíj nagysága felett folyik a vita a banditával, aki többször rám kiált, megfenyeget, és én mindannyiszor ijedten - dugóhúzó formájában - a földig zsugorodom össze; és ekkor, a karzatról lekiált egy erőteljes, fiatalos hang: - Most félsz, ugye, az anyád istenit, de az imént s..,be rúgtál! Hogy milyen sikert váltott ki a közönségben ez a - nem éppen diszkrét közbeszólás, ezt mondanom sem kell. 109
