Nyerges László: Carlo Goldoni színművei Magyarországon (OSZM, Budapest, 1992)
II. A NÉPSZÍNHÁZI FORMÁKTÓL A SZÍNPADI STILIZÁ-LÁS FELÉ (1841-1941) - 4. Előadások a reteatralizálás jegyében
megtette a hazugot az életet megszépítő költői hazugság képviselőjének. Amint Schöpflin írja, a rendező „...egy pirandelloi gondolatot vitt az előadásba, az ő Lelioja a képzelet finom játékát, a hazugság és költészet rokonságát jelenti, és pedig hangsúlyozottan kimondva a darab végén, mikor rámutat a többi szereplőre: mit akartok, hiszen ti is a hazugság szülöttei vagytok, sohasem éltetek, a költő hazudott benneteket". Kétségtelen tény, hogy Pünkösti egy valószerűen megírt jellemvígjáték hősét irreális, képzeleti szférába emelte. Ebben az esetben azonban túllőtt a célon, és így a rendezői becsvágy túlfűszerezett, barokkos előadást eredményezett. Ami viszont az előadásban megjelenő filozófiai gondolatot, az életet megszépítő vagy éppenséggel elviselhetővé változtató költői hazugságot, tehát a látszat és valóság összefüggését illeti, ezt a kérdést néhány évvel később, 1941-ben, a Madách Színházban már elmélyültebben vizsgálta, amikor egy valódi Pirandellokomédia, a IV. Henrik színpadra állításával, döbbenetes erővel és művészi igazmondással tett hitet az emberiesség mellett a diktatórikus erőszakkal szemben. Az 1937. évi színházi centenárium alkalmából bemutatott reprezentatív műsor jól tükrözte a Nemzeti Színház klasszikus dráma-hagyományt őrző feladatát, valamint a kortárs dráma hazai és külföldi bemutatásának szándékát. Ebbe a képbe illeszkedett, de az olasz-magyar kultúrbarátság jegyében is zajlott a Legyező című komédia bemutatása. Cesare Vico Lodovici Kerék című színmüvével egy műsorban Abonyi Tivadar játékmesteri irányításával vitték színre. Ezen az előadáson Uray Tivadar Rocca Marina gróf szerepében aratott újra sikert, mert pestiesre hangolta szerepét. A játékban résztvevő egyéb figurákról elhangzott olyan, már a Hazuggal kapcsolatban is tett megállapítás, amely szerint „ ...csipkével szegett vitrinbe állított figurákként elevenednek meg, gyors jövés-menésben, a színek gyors változása közepette 2 6." A Két úr szolgája 1941-ben, Both Béla rendezésében Lehotay Árpáddal a címszerepben került színre. A rendező feladatának azt tartotta, hogy vidám játékkal szolgáljon a közönségnek, ezért néhány újdonsággal tett kísérletet a klasszikus darab felfrissítésére. így például az eddigi játékhagyománytól eltérően Beatrice nem a színfalak mögött, hanem a nyílt színen fedeztette fel Clarkéval nőiségét. Új elemként került az előadásba a férfi ruhába bújt Beatrice párbaja Silvióval, valamint Beatrice és Florindo öngyilkossági kísérlete. Truffaldino monológ helyett egy utcai koldussal folytatott beszélgetés után vallott kettős vállalkozása gyötrelmeiről. Az utóbbi négy komédia -Fogadósné, Hazug, Legyező, Két úr szolgája esetében azok a vitatható stilisztikai jegyek kerültek előtérbe, amelyek a mai rendezők színpadi munkáiban is fellelhetők és ellentmondanak Goldoni korszerű realizmusának, reformszellemének. Az egyik ilyen jellemző a commedia dell'arte mozgalmasságának, a játék tempójának, dinamikájának abszolutizálása, számos sztereotip, olykor közönséges gesztus ismétlése. A másik felfogás az életképjelleget, a hiteles légkört hangsúlyozza, amelyben a porcelán babákra emlékeztető figurák gáláns könnyedséggel,a rokokó külsőségeivel - ceremoniális üdvözlések, kecses hajlongások, legyező használata, kávézó társalgás stb. mozogtak. Az így kialakult stilizáló játékosság öncélúan bűvölő fogásnak bizonyult, és háttérbe szorította a történet emberi igazságát. 42
