Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

„Nem tetszeni, hanem használni akarok"

bécsi vendégszerepléséről. Érdemes elgondolkozni ezen is: a Magyarság — mint már említettük — keresztény-legitimista lap, Tairov pedig a Szovjet­unióból érkezett Bécsbe. A Magyarság közli Németh írását, mégha nagy örömet nem is érez Németh nyílt színvallása miatt. Az ifjú szakíró, aki­ről mindenki tudja, hogy színház nélküli színházi forradalmár, valósággal azonosul Tairov szemléletével: „... teljesen új színházat (!) kellene építeni a végső formáit kiélt Guckkastenbühnék helyébe". 2 Az emlékezetes első találkozás óta jónéhány esztendő telik el a római Volta-kongresszusig, ahol viszontlátja Tairovot. Egyébként — s ezt helyesen jegyzi meg Koltai Tamás az Új színházat! című kötethez írott bevezetőjében — ez a kongresszus valószínűleg döntő befolyással volt Né­meth Antal pályájának felfelé ívelésében. 1935 májusában — Németh Antal ebben a hónapban tölti be har­minckettedik életévét — az akkori magyar társadalom hangadói unisono háborodnak fel egy „outsider" befogadását kikényszerítő miniszteri döntés láttán. A sorozatos döntéseket (a miniszteri kinevezés mellett másokkal is találkozunk) nem sorolhatjuk egyértelműen az állami paternalizmus kategóriájába. Már az első kinevezés is ezt cáfolja. Ennek a májusnak első állomása a Rádió. Adjuk át a szót a legil­letékesebbnek, Németh Antalnak. A rádióhoz vezető útra Németh László irányítja, s ez a körülmény különösen érdekessé teszi visszaemlékezését. „Én Németh Lászlót, az írót pályakezdése óta, az embert a 30-as évek eleje, pontosabban 1932—33 tele óta ismertem. (...) Valaki útján üze­netet kaptam, hogy szeretne összeismerkedni velem. Természetesnek tar­tottam, hogy velem egykorú és más területen ugyan, de rokontörekvésü írónak tartott névrokonommal felvegyem a baráti kapcsolatot. 0 akkor emlékezetem szerint a Batthyány utcában lakott. Még két-három velünk egykorú író-, költőember jött el erre a kis vízivárosi symposionra. Beszél­gettünk azoknak az időknek kultúrpolitikai problémáiról, célkitűzéseiről és — bár Laci akkor még kívülről nézte színházi életünk tespedését —, úgy tetszett, hogy teljesen azonosítja magát a reformok szükségességéről vallott radikális nézeteimmel. Ennek a nagyfokú nézetazonosságnak és elvbaráti hajlandóságá­nak egy idő múltán tanúbizonyságát adta. Abban az időben fordult az ér­deklődés a nemzetnevelés legfontosabb szervének ígérkező rádió felé, mely­nek semmitmondó drámai műsora, az előadások sablonos érdektelensége, az akkor újszerű kísérletek teljes hiánya engem is határozott ellenzéki ál­lásfoglalásra kényszerített. Egy napon bizalmasan feltárta előttem, hogy Kozma Miklóssal, a Magyar Rádió és Telefonhírmondó elnök-igazgatójá­val ő tárgyalásokat folytat. Kozma jószándékú, többet, jobbat, értékeseb­bet akaró ember, aki torkig van Somogyvári Gyula dilettantizmusával, aki a három legfontosabb osztályt, az irodalmi, drámai és hírszolgálati osztályt igazgatja, és ily módon akadálya a fejlődésnek. Laci még azt is 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom