Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

A „praeceptor"

lését jelentő levelében, 1939. november 4-én olyan viharnak nevezi, „amit egy kálvinista orgonán játszanak ki". „ ... A mi oskolánk a latinnak csak a héját adja sokszor, s azzal már verjük a harangot: rhetorokat nevelünk, zengő cimbalmokat, üres fecsegőket... Beadják a vadóc szamár ka fiat a skólába s tizenkét esztendő múlva kijő egy rhetor: egy mindenfelé ordító, visító, nyerítő, megnőtt vadszamár, sem az istene, sem hazája törvényét, sem a históriákat, de még a maga eleinek viselt dolgait sem ismeri, mégis országot, eklézsiát, politikát, törvényt igazgat... Ebből az oskolából kósza árnyak nőnek ki, az igazi tanulók üres álcái: kitanult rókák, megvásárolható politikai vélemények, a sok pénzzabáló ügyvéd, igazságtalan perek, zaklatások és zsarolások, a nép között zúgó panasz, sírás és nyögés, szerte az országban annyi feldúlt ház, birtok és falu; rongyos város, piszkos ucca, ronda közút — mert nem vezetőt, nem etikát és tudást ad ez az oskola, hanem rhetorságot... "

6 Egy olyan történelmi korszak feletti ítélet ez, melynek szellemétől szabadulni mintha soha nem lenne lehetséges. Ezt a monológot tekinthetjük akár bevezetőnek is Németh Antal praeceptori pályájához. Hogy az oktatási reform elodázhatatlan szükséglete a Trianon utáni szűkös, kis haza színházművészetének is — ez Németh Antal felismerése. De ez a felismerés egy nagyobb, az egész művelődést átható szándéknak csak része. Mondhatnánk úgy is, hogy követése és alkalmazása annak a klebelsbergi művelődéspolitikának, amelyet a kultuszminiszter a személyes példájával és nem „rhétorsággal" irányított. „Megjelenése, szavai, de főleg tettei visszaadták a már-már elveszett önbizalmat és hitet."

7 Klebelsberget a Nemzeti Színház sorsa különösen foglalkoztatta, s talán éppen e fontos nemzeti intézmény jövőjét számolgatva jegyezte ki Bajza egyik mondatát, amit mérhetetlen mennyiségű feljegyzései közt talált pályájának első megrajzolója, Huszti József. „Nekünk magyaroknak, kik a színházzal nemzeti célokat remélünk és fogunk is egybeköthetni, sokkal fontosabb ez, mint a német, francia vagy angol nemzetnek; nekünk ez, ha akarjuk, lételünk egyik alapkövévé válhatik"!

8 Németh az első európai útján szerzett tapasztalatok birtokában ismeri fel igazán, hogy a művészeti oktatás milyen nehéz és kényes feladat. Minden művészeti ág területén — ez alól a színjátszás sem kivétel — egymás mellett élnek a különböző irányzatok és törekvések. S ezek gyakran egymás ellen is föllépnek. Ugyanakkor hiányoznak nálunk a műhelyek, nincs meg a kellő tudományos háttér. Hiányzik a tudományos tevékenységet összetartó intézményrendszer. Ezek nélkül pedig nincs biztos alapot rakó nevelés. És még valami! Ez Klebelsberg humanizmusigénye: történelmünk folyamán állandóan megfeledkeztünk arról, hogy „a nemzeti közmegbecsülés több melegére van szükség, ha azt akarjuk, hogy teljesen kifejlődjenek tehetséges embereink". 12