Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

Célegyenesben?

Ugyanis előttük fekszik Némethnek az 1941-42-es kezdéshez készített, egy előző fejezetben már megemlített tervezete. Az események rendjében a tervezetet,'melyre kétségtelenül felépül az 1944 elején elindított szeminárium, itt kell ismertetnünk. A megvalósulás küszöbén azért is érdemes foglalkoznunk a korábbi tervezettel, mert így módunk lesz összevetni azzal, amit Németh három évvel később ebből meg tud valósítani. A rendező személyének definiálásában Németh hűséges korábbi elméleti — időközben a gyakorlat által is igazolódott — álláspontjához. „A XIX. század második felétől, amikor a technika rendkívüli iramú fejlődésével a színház alkotó elemei egymástól elkülönítve — versengve egymással már egymás ellenségeivé váltak: az individualizálásra, öncélúságra törekvő részeket erős kézzel, művészi ihlettel, nagy kultúrával, fékező ízléssel és a modern technika tökéletes ismeretével fogta új egységbe a rendező. Az ő feladata lett az is, hogy a közönség és a színpad közötti — látszólagosan véglegessé vált — szakadékot áthidalja. A színpadon a rendező műveltsége, eszményekbe vetett hite garanciája az irodalmi értékek megvalósításának. A rendező erős kritikai érzéke közvetíti a közönség véleményét a színészekhez: egyben ő az, aki a nagyközönség felé hitet tesz az irodalom, a teljesítményével pedig a színpad el nem múló értékei mellett. A rendező vezető is: elsőnek vesz tudomást az irodalom és művészet új eredményeiről, az új eseményekkel pedig új ízlés felé vezeti nézőit, hallgatóit."

5 A rendező tehát — Németh Antal koncepciójában — egyidejűleg összefogó és közvetítő, vezető és pedagógus. A jelenre hivatkozik, amikor szükség van a szellem egységére, a széles tömegnek a kultúra érdekében való megnyerésére, igazi művészetet élvezni tudók nevelésére. Magyar rendező ebben a jelenben nem elégedhetik meg boulevard-mutatványokkal. „Hazánk művészi életében — írja — kevés az olyan rendező, aki eszmében, képességben és tudásban az eddig vázolt feltételeknek meg tudna felelni". A szeminárium elindításának feltételeit nyolc pontban foglalja össze: „1. Szükségesnek látszik, hogy a résztvevők legalább gimnáziumi érettségivel, vagy színiakadémiai végzettséggel rendelkezzenek. 2. Ez teszi ugyanis lehetővé az anyagátadás munkaelvi módszerét, amely éppen a jelen esetben a középiskolák nagyobbára még mindig receptív munkamódszerével szemben a gyakorlati munkán, a saját kutatáson és a résztvevők, valamint az előadók teljes spontaneitásán alapszik — így a legteljesebb a szabad oktatás. 3. A végzettségre vonatkozó alapelvből és az előbbi pontból következik, hogy a tanfolyam színvonala felsőoktatási jellegű, és az egyes szakok tárgyalásánál így lehetőség nyílnék arra is, hogy a hallgatók szük100