Selmeczi Elek: Németh Antal (OSZM, Budapest, 1991)

A „praeceptor"

A„PRAECEPTOR" Ha Németh Antal portréját a, plutarkhoszi Párhuzamos életrajzok nyomán, vagyis a történetírás klasszikus módszerével szándékoznánk megrajzolni, hosszasan eltöprenghetnénk azon, hogy kit állítsunk szembe vele, ki vagy kik lehetnének színházművészetünknek azok a kimagasló alakjai, akiknek a pályája a hasonlatosságok és eltérések fényében Németh Antal működésének valósághű és végre tisztázott felderítéséhez elvezetnének. Talán a Nemzeti Színház első aranykorát megteremtő Paulay Ede vagy műveltségével magasan kortársai fölé emelkedő Hevesi Sándor? Őszintén szólva, a kérdésre nehéz lenne, talán nem is tudnánk megnyugtatóan válaszolni. Szerencsénkre ezúttal nem Németh Antal életrajzának megírása a célunk, hanem ennek az eseményekben rendkívül gazdag, többszólamú életpályának egyik, jórészt elfeledett vonulatát szeretnénk bemutatni. Ez a vonulat Németh Antal pedagógiai és -— részben — színháztudományi tevékenységét foglalja magában. Ilyen leszűkítés persze megvalósíthatatlan. Nincs olyan kizárólagos szempont, amely mellőzhetővé tenné az egészre irányuló áttekintést. Németh Antalt „praeceptorna.k" — pontosabban: a „magyar színjátszás első praeceptorának"

1 — a tragikus sorsú ifj. Horváth István nevezte 1940-ben, sárospataki első találkozásuk után. (Ifjabb Horváth Istvánnal, az elfelejtett fiatal rendezővel, generációm legendás alakjával a későbbiek folyamán még találkozunk.) Ez a színházi pályára készülő fiatal diák tizennyolc évesen praeceptornak, azaz tanítónak és nem pedagógusnak nevezi Németh Antalt; a görögből átvett hivatalosan használt szóhoz salakos tartalom keveredett már akkoriban is. 1940-ben Németh Antal már öt éve a Nemzeti Színház igazgatója, s megkapja az újabb öt évre szóló megerősítést. Úgy kell(ene) hinnünk, 9