Bartha Andrea: Színpadi látvány a századelőn (OSZM, Budapest, 1990)
Bevezető
I BEVEZETŐ KÉMÉNDY JENŐ (1860-1925) festőművész, díszlet- és jelmeztervező volt, 1895. július 1. és 1925. augusztus 31. között a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház szcenikai főfelügyelője. Ez az első önálló, Kéméndyvel foglalkozó publikáció. Célja az, hogy megismertesse a hazai szcenika e kiemelkedő alakjának eddig feldolgozatlan munkásságát. Részletes tanulmány foglalkozik művészi, elsősorban szcenikai tevékenységével. Kéméndy fontos színpadi újító volt, a hagyományos kulisszaszínpad megreformálására irányuló elgondolásait írásba is foglalta, előadásokon ismertette, tanulmányai, cikkei különféle folyóiratokban jelentek meg. Ezek idáig nem kerültek ismételten kiadásra A huszadik század színpadja című kivételével, amely megjelent Keresztury-Staud-Fülöp: A magyar opera és balettszcenika kötetének mellékleteként (Magvető Kiadó, 1975), de hiányos illusztrációs anyaggal, színpadtervek nélkül. Jelen publikáció közli ezen írások legnagyobb hányadát. Az első írás, 1892-ből más jellegű, a művész önvallomása, amelyben őszintén feltárja indíttatásait, festői pályájának alakulását az adott időpontig. Elméleti , munkái mellett szerepel továbbá három balett-librettója is (a She című balett rövid tartalmi ismertetését a tanulmány is tartalmazza). A kötet része még a részletes betűrendes, illetve időrendi katalógus, amely Kéméndy minden bizonyosra vehető tervezését, továbbá valamennyi fennmaradt, katalogizált tervanyagát is tartalmazza. Az illusztrációs anyag néhány kivétellel eddig publikálatlan tervanyagot, valamint festmények reprodukcióit és fotókat tartalmaz.