Bartha Andrea: Színpadi látvány a századelőn (OSZM, Budapest, 1990)

Kéméndy Jenő - A festő

(!) Ft-ért. Ekkortól képei itthon is keresetté váltak, és komoly összegekért keltek el. 1885-ben, az őszi tárlaton a Képzelt beteg című képe ezüstérmet kapott. A királyi vásárlások között is akadtak művei, 1884-ben A két naplopó, 1888-ban A féltékenység. A könyvtárban című festménye a Királyi Várba került 1903-ban. Az állam vásárolta meg 1883-ban a Szeszélyes nők, majd 1898-ban az Alkimista című munkákat. Kéméndy hazai népszerűségének egyik bizonyítéka, hogy az 1887-es dévai királylátogatás alkalmára ő tervezhette a dekorációkat. A főutca egyik végére nagy diadalkaput emeltetett, tetején Hunnia-szoborral és más díszítményekkel. A látogatást két Kéméndy-mű örökítette meg: A király megérkezése Dévára szeptember 15-én és Rudolf megérkezése 18-án este a kivilágításkor. Kéméndy Jenőt azonban nem elégítette ki igazán az, amit csinált. Már 1885-ben (magyar zsánerképeit megelőzően) írja Telepy Károlyhoz küldött levelében: amennyi kosztümöm és bútorom csak volt, mind odaadtam egy izraelita zsibárusnak ... Nem festek többé kosztümös képet, annyira Gründlich, megutáltam".

6 De aztán mégis visszatért a már bevált stílushoz. 1892-ben kelt, meglepően őszinte önéletírásában is haszontalan, nem művészi munkának nevezi képeit, és fájlalja, hogy a nála tehetségesebb művészek nyomorognak. „... Miután pedig azt a művészet terén el nem értem volna, amire tanuló koromban törekedtem, fölhagytam az ambícióval és festek kenyérkeresetből. Néha vádol a lelkiismeret érte, de hát nem tudok más mesterséget, mely ennyit jövedelmezne ... remélem, hogy utoljára kellett magamról, mint művészről írni (Nehéz dolog, különösen, ha az ember kézművesnek érzi magát)."

7 Kemény sorok ezek, ahhoz túlságosan is kemények, hogy csak egyszerű álszerénységből fakadhassanak. Kéméndy tudta, hogy művészi sikereit leginkább annak köszönheti, hogy rátalált egy művészi árucikkre, amely divatossá tudott válni és kelendőnek is bizonyult. Nem ő volt az egyetlen művész ebben a korban, aki engedett művészi elképzeléseiből, és a műkereskedelem szolgálatába állt. Kéméndy személyiségének egyik elismerésre méltó vonása, hogy mindezzel tisztában volt, nyíltan vállalta, méghozzá saját potenciális közönsége előtt. „Úgy van vele az ember, mint az egyszeri szabólegény, aki olyan körülmények közé jutott, hogy grófnak nevezték. Eleinte röstelkedett, mentegette magát, de hát méltóságolták, tömték pénzzel s minden földi jóval, úgy hogy a végén megtetszett a dolog neki magának is, és megjött a bátorsága is hozzá, hogy no hát legyünk grófok, csakhogy később mégis kisült, hogy szabó volt."

8 Kéméndynek mindvégig megmaradt a technika iránti nosztalgiája. A festéssel párhuzamosan különféle kísérletekbe is fogott. Jól fotózott; modellek helyett is fotókat használt kosztümös figurákról korhű környezetben, a kor bevett gyakorlatával élve. Ennek tapasztalatait később bizonyára színházi munkájában is jól tudta hasznosítani. Olyan találmánya is volt, amely a fotografálás tökéletesítését szolgálta. Szenvedélye volt a biciklizés is. Egyik vázlatfüzetében naplószerű bejegyzései tanúsítják, hogy egész Angliát és Skóciát biciklivel járta végig.

9 A festést is feladva, két évi kísérletezéssel feltalálta a levegővel töltött biciklibelsőt. A darázsfészek-szerűen lyukacsos gumibelsőt System Wespennest-nek nevezte el. Minden pénzét beleölte ebbe a találmányába, még gyárat is létesített a gumik gyártására. De elkésett, időközben a Dunlop cég gyártani kezdte a technikailag tökéletesebb pneumatikot. Kéméndy teljesen tönkrement, minden vagyonát elvesztette. 12