„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

II. A RENDEZŐ HIVATÁSÁNAK SZERVES RÉSZE: A KÖZÖNSÉG MEGHATALMAZOTT NAGYKÖVETÉNEK LENNI A SZÍNHÁZBAN." (Tovsztonogov)

Beöthy László Bp., 1873. 4. 13.-1931. 5. 7. Cocteau írja egy helyen, hogy a tehetség olyan mint a csiriz, ahová nyúlnak vele otthagyja a nyomát. Ilyen volt Böthy is, Rákosi Szidi és Beöthy Zsolt fia. Pályáját újságíróként kezdte, s közben írt színdarabot, novellát, olykor verset is. Figyelemre méltó volt mint színpadi szerző, ügyes volt mint üzletember, s zseniális volt mint színházi ember. Vérében volt a színház, tudta mit jelent a szó, hogy irodalom, művészet, nagyszerűen tudott bánni az emberekkel, sőt mi több, a színészekkel. Tisztában volt azzal is, hogy egy színház számára - különösen, ha az magánszínház - a siker csak félsiker, ha az csupán erkölcsi, s nem párosul vele az üzleti haszon. Erősen intuitív egyéniség volt, sokszor hallgatott ösztönös megérzéseire, s a művészi érdek ritkán szorult nála háttérbe. A színházon kívül csak egy szenvedélye volt, a kártya. A zöld asztal sokszor fogva tartotta olyankor is, amikor helyesebb lett volna a színházaival törődni. Színházait írunk, mert pályája során több színház igazgatói szobájába is beköltözött. Legelőször az alig egy éve nyílt Magyar Színház igazgatását vállalta el 1898-ban. Még mielőtt a színházhoz került, feltűnt már hozzáértésével, jó ötleteivel az Aranylakodalom próbáin, amit anyai nagybátyjával, Rákosi Viktorral írt közösen az 1848-as forradalom évfordulójára. A huszonöt éves igazgató a válsággal küzdő intézményből jól menő üzletet csinált. Megtartotta a színház induláskor választott profilját, mindenek előtt zenés darabokat, vidám bohózatokat játszottak. Az ő első Magyar Színház-i direktorsága idején tűnt fel Huszka Jenő, prózaírói között pedig Heltai Jenő. Kétéves igazgatása alatt huszonhat darabot mutatott be a színház, s ebből tizenegy volt eredeti magyar színpadi mű. Közben társulata fejlesztésére is gondolt, mindig megnyert a színháza számára egy-egy új tehetséget, akkor még ismeretlen nevet. Színészeinek azonnal, s bőkezűen honorálta a sikert. 1900-tól 1902-ig a Nemzeti Színházat igazgatta, s Bródy Sándor, Gárdonyi Géza darabjai neki köszönhetik első sikereiket. 1903-ban megalapította a fogalommá vált Király Színházat. Ha azt a szót halljuk, hogy operett, a Király Színházra gondolunk, ha Fedák Sári, Petráss Sári, Lábass Juci nevét olvassuk, a Király Színház jut eszünkbe, csakúgy, mint amikor Szirmai, Kacsoh melódiái csendülnek föl. 1907-ben kibérelte, majd megvette a Magyar Színházat, s így most már két színház birtokában lehetősége nyílott arra, hogy színházainak egyéni arculatot adjon. A Király Színház megmaradt aminek indult, a zenés darabok, operettek otthonának, a Magyar Színházban pedig egyre növekvő teret engedett az irodalmi igényű drámáknak, az új magyar színpadi műveknek. Az „egyesült magyar királyi színházak" direktora, ahogy akkoriban tréfásan nevezték Beöthyt, munkáját új szerződtetésekkel kezdte. A feloszlott Thália Társaság legjobbjait hívta magához. Drámapályázatot hirdetett népszerű magyar regények színpadi átdolgozására. Bevezette a Magyar Színházban a heti háromszori kedvezményes délutáni előadásokat, amelyek során Gorkij Éjjeli me-