„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

I. „MŰVÉSZNEK LENNI NEM SZAKMA, HANEM SORS." (Goethe)

is tudott mindig valami újat formálni. A legnagyobb magyar színészek egyike volt. Hajszolt életmódja megviselte egészségét, s a felszabaduláskor már súlyos beteg volt. Utoljára 1945 májusában, Szmirnov szerepében (Csehov: A medve) lépett színpadra. „. . . Művésznek és komédiásnak egyképpen teljes volt. Egyéniségének jellemző vonása, hogy bár teljes felkészültséggel birtokolta a virtuózok technikai biztonságát, ő nem apróságokból rakta össze a maga színpadi alakját, hanem egy belső ötlet és megélés indításával, szinte egy darabból öntötte meg azokat. Beérkezése idején új hangot hozott a színpadra, s kissé rekedtes, furcsa orgánumával nem az akkor divatozni kezdő társalgási közvetlenséggel kacérkodott, de a valóságos élet egészséges realitásával. Nem olcsón patetikus, de belső szenvedélytől vagy komikumtól fűtött fiatal szerelmesei - míg ilyeneket játszott - érzelmekkel teltek, de érzelmesség nélkül. Nem romantikus fellengzősség, hanem valami nyers és mégis vonzó, férfias erő formálta igazivá és izgalmassá emberábrázolását. Volt a lényében és dikciójában valami, ami elsősorban a klasszikus jellemszerepekre tette hivatottá. Szakadatlan ide-oda szerződéseiben azonban erre sajnos csak kevéssé nyílt alkalom. De ha kínálkozott ilyen lehetőség, a Volponétól a Shylockon át VIII. Henrikig, mindig a hagyományoson túlmenő felfogással nemcsak érdekesetés megnyerőt adott, de mindig bizonyosságát is annak, hogy komoly elmélyüléssel kereste egy-egy ilyen nagy szerepnél azt, amivel teljesebbé és eredetibbé teheti ábrázolását. . ." /BÁLINT LAJOS/ Kihez hasonlíthatnám inkább? Falstaffhoz vagy Szindbádhoz? IV. Henrikhez vagy Rezeda Kázmér úrhoz? Mindegyik hasonlat illik rá. De egyik sem jellemzi pontosan. Hatalmas testi méretei, monstrumlénye, óriásmagánya ötfelvonásos Shakespeare-drámák hőseit idézi. Úri eleganciája, zárkózottsága, életétvágya, pazarló természete meg a Krúdy-regényhősöket. Reneszánsz alkat volt, a század első felének bohémvilágában. Csortos a polgártársadalom alacsony rétegéből származott. De méltóságos tartásával, szűk mozgásával, lekezelő modorával, dzsentri-monoklijával pedigrés urat játszott. Akinek az úri társadalom megvetéséhez is vér szerinti joga van. Titáni alkatában nagyon is emberszabású - sőt, az átlagosnál is esendőbb - tulajdonságokat hordott. Hatalmas formátumában mégoly törékeny szerkezetet. De megjátszotta az erőt, fölényt, tévedhetetlen biztonságot. Az átlag fölötti méretű emberekben rendszerint nagy a zaj. És több a szorongás is. Az óriások testében ugyanis közönséges emberszív ketyeg. Ennek a kis szerkezetnek kell életben tartania a kapacitásánál jóval nagyobb szerkezetet. E halvány ketyegésnek kell fölvernie a hatalmas testi birodalom csöndjét. A porhüvely túlnőhet a természet által begyakorolt rutinméreteken, de a finomabb alkatrészek nem tudják „utolérni" ezt a természetellenes növekedést. A szervek erőlködve