„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

I. „MŰVÉSZNEK LENNI NEM SZAKMA, HANEM SORS." (Goethe)

rónőjét. De olyankor is vendégül látta, amikor éppen nem játszott este színház­ban, és otthon szerepet tanult. Egy ilyen estén erős csengetésre lettek figyelme­sek, Gombaszögi Frida kiment az előszobába, és ott állt előtte a suhanc - mert ő csöngetett - előrántotta Frommer ismétlőpisztolyát (az első világháború utolsó szakaszában könnyű volt ilyesmihez hozzájutni), s a művésznő arcába lőtt. Azonnal elvesztette eszméletét, és rögtön eldördült egy másik lövés is, ami a fiatal merénylő férfi fejét roncsolta szét. Gombaszögi Frida sokáig élet-halál közt lebegett, de élni akarása és a kitűnő orvosi beavatkozás nemcsak az életét mentette meg, hanem többszörös arcmű­tét és egyévi önfeláldozó kezelés után, elérte már-már reménytelennek látszó vágyát, és ismét színpadra léphetett. Valóságos tüntetés támadt, mikor először jelent meg a függöny előtt. Elluska 1924-ig volt a Vígben, aztán átszerződött a Magyar Színházba. Vele itt találkoztam először (együtt játszottunk a Masamód című Heltai darabban). És noha rajta kívül még Bajor Gizi is kitűnő partnerem volt, a darab megbuktatásá­ban én is kivettem alaposan a részemet. Elluska pályáján ezután változatos szerződések következtek, de Fridával is mint vendéggel, a Belvárosi Színházban találkoztam mint rendező, és sajnos ez is közös bukással kezdődött. Calais Dower volt az angol darab címe, és a sok rossz közül egyetlen vigasztaló örömöm volt, hogy ennél a bukásnál találkoztam össze először Fricivel, és névrokonommal, Hegedűs Gyulával. Jó barátok lettünk. És 1927-ben amikor már Gombaszögi Frida is újból a színház tagja volt, én ak­kor szerződtem oda. A start jól indult. Maugham A levél című darabja hozta meg számunkra az első közös sikert. Frida olyan nagyszerű volt a női főszerep­ben, hogy a londoni lapnak Pesten járt komoly kritikusa jobbnak találta, mint az angol bemutató női főszereplőjét. Emlékezetes volt közös munkánkban az Angliai Erzsébet ősbemutatója, és nem felejthetem el, hogy a Feketeszárú cseresznyének, Hunyadi első darabjának ő játszotta a női főszerepét, mint Hegedűs Gyula utolsó színpadi partnere. Ha jellemezni akarom a két Gombaszögi nővér művészi és emberi hitvallását, kétségtelen tehetségükön kívül jóságukat, kollegalitásukat kell kiemelnem. Jószív, igazság, és emberszeretet volt a hitvallásuk. Sokat dolgoztam együtt Gombaszögi Fridával, és ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy sose felejtsem el, a színész a legérzékenyebb valaki minden művész között. Hiszen nincs más kifeje­zőeszköze, csak önmaga. Az elméleteket szerinte nem a művészek számára ta­lálták ki - és hogy a szerepet nemcsak meg kell tanulni, hanem meg is kell emészteni, hogy a színpadon minden idegszálával irányíthassa és uralkodni tud­jon fölötte. A felszabadulás után a Nemzeti Színházhoz került, de a személyi kultusz ide­jén 1951-ben Pécsre helyezték pár évre. 1961-ben halt meg, mint a Nemzeti Színház örökös tagja. Férje, (Miklós Andor) mellé temették a családi kriptába. A Nemzeti Színház nevében Major Tamás, a régi vígszínháziak közül pedig én mondtam el koporsójánál a búcsúztatót. /HEGEDŰS TIBOR/

Next

/
Oldalképek
Tartalom