„Én a komédiát lejátsztam…” (MSZI, Budapest 1981)

VI. „A SZÍNÉSZ KÉT SÍRBAN NYUGSZIK, HA MEGHAL: EGYIK A FÖLD, MÁSIK A FELEDÉKENYSÉG." (Jókai Mór)

az elegáns tapintatban, amit önmagának is megkövetelt. Eleganciája talán védekezés volt a világ támadásai ellen, kihívó példaadás volt. Nemcsak azért, mert annyi világi rendetlenség ellenére és ellenében tudott elegáns maradni, hanem azért, mert magatartása az ember szabadságát hirdette a lompossággal, a bárdolatlansággal, a gyilkos indulatokkal és a gőzös szenvedélyekkel szemben." A felszabadulás után két évig - Tolnay Klári és Benkő Gyula társaságában - a Vígszínházat vezette, majd a Belvárosi és a Nemzeti Színház tagja volt. 1959-62-ig -nyugdíjazásáig-a Vígszínház igazgatója volt. Könyve: Kor és pályatársak címmel jelent meg 1968-ban. ' /MOLNÁR GÁL PÉTER/ Soós Imre Balmazújváros, 1930-Bp., 1957 Jászai-díjas (1954). 1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, innen Debrecenbe, majd a Madách Színházhoz szerződött s itt játszott korai, tragikus haláláig. Hiteles, nagy erejű paraszt-színész volt, a Körhinta, a Ludas Matyi című filmek típust teremtő főhőse, de szerepköre rövid pályája alatt is egyre bővült. Főbb szerepei: Szergej Tyulenyin (Fagyejev: Az ifjú gárda), Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Pali (Sarkadi: Szeptember), Jani (Sarkadi: Út a tanyákról), Curly (Steinbeck: Egerek és emberek). Egy nyolcgyermekes balmazújvárosi zsellércsaládból, a nyomorúság évszázados nehezékét a hátukon cipelők közül egyszerre felbukkant egy színésztehetség, ritka tüneményként, minden családi előzmény, bármiféle tradíció nélkül. Mintha az ősi, végtelen nyomorúság egyszer az összes szépet, erősét egy emberben adta volna össze. Azután szárnyára eresztette. Soós Imre néhány elemi iskolai végzettséggel iratkozott be a főiskolára. A befogadásra váró ismeretek hatalmas mennyisége rendkívüli tempót diktált. A nem éppen szilárd alapra épülő tudás nem adhatott biztos fogódzót későbbi színészi munkájához. Mégis, korábbi környezetétől, hozott emlékeitől, osztályától és a kortól annyira távol álló alakokat is tökéletesen meg tudta jeleníteni. Rátalált a hangra, a mozgásra, a lélekre, lett légyen az Brand gyárosfiú Mikszáth korából, Józsa Mihály, a szabadságharc egyszerű parasztfigurája vagy Shakespeare-hős: Benedek a Sok hűhó semmiért-ből - és Rómeó. Különös intellektusával, ösztönös stílusérzékével képes volt arra, hogy a szerepek már szinte kész formájukban pattanjanak ki belőle. Vámos László rendezte legnagyobb alakításában, a Rómeóban. Az első próbára kész volt benne a szerep, alig kellett valamit változtatni az általa hozott anyagon. Sohasem másolt, nem voltak mintaképei. Az élményeket nem kereste, hanem magával hozta. Nem tanulmányozta az embereket, nem készült élmények befogadására. Kapcsolatai az érzelemnek az általánosnál mindig magasabb hőfokán kötődtek. Mérhetetlen szenvedélyek laktak benne.