Alpár Ágnes: A kabaré - A fővárosi kabarék műsora, 1945-1980 (MSZI, Budapest, 1981)
BEVEZETŐ
NÉPVARIETÉ (Városliget, Mutatványos tér 24.) A Vurstliban, a barlangvasút és a dodgem között, a Liliputi Falu (Színház) szomszédságában állt a világháború előtt többek közt a híres Panoptikum is, ahol aprópénzért a Hasfelmetszö Jack-et, a düsseldorfi rémet vagy a háromlábú csecsemőt lehetett látni. A Panoptikumot elsodorta a háború, de az épület (a Liliputi Színházzal együtt) megmaradt, s ebben nyílt meg 1947 tavaszán a FORTUNA Varieté-Komédia, Németh Nándor vezetésével. Németh Nándor a két világháború között több kisebb kabarét (Józsefvárosi Nagykomédia, Pavillon Kabaré) igazgatott. A Fortuna három műsoráról tudunk: Nóti Károly: Megcsal a feleségem c. bohózatát Fogarasi Mária, Kőrössy Zoltán, Tamás Benő játszotta, Nádasi Lász/ó: Göre Mártsa lakodalma c. bohózatát Simonyi Magda, R. Tóth József, Keresztesi Béla, Keresztesi Sándor, Kevély Zsóka adta elő és Sztárok a lizsében! című műsorában a műfaj jeles képviselői léptek fel. 1950 tavaszán Népvarieté címen nyílt kabaré, 45 perces igényes műsorral, két forintos helyárak mellett. A Népvarietének - akárcsak a Kisvarietének kikiáltója is volt, Galambos úr, vagy ahogyan városszerte nevezték, Arany Manó személyében. 1950. VI-VII-ban a Kamara Varieté vendégjátéka, VIII-IX-ben Keleti László, Rátonyi Róbert, Déry Sári, Herendi Manci, Turai Ida, Herczeg Jenő, Boross Géza és artisták léptek fel ún. esztrádműsorokon, sok csasztuskával. 1951-52 nyarán a Népvarieté játszott Móricz egyfelvonásost, előadta a Dohányon vett kapitány Szabadságdalát, vagy Katajev szatíráját. Jellemző az ötvenes évek konformista kritikájára, hogy milyen nagyképű komolysággal dorongolták le a Népvarieté műsorát. A Fővárosi Népszórakoztató Intézmények (FŐNI) kezdeményezése művészetet adni a Panoptikum tetemének tőszomszédságában - elismerésre méltó, a lakosság kulturális igényeinek kielégítését szolgálta, illetve a városligeti közönségnek a színházzal való találkozását segítette elő. A Népvarieté műsoraiban fel lépett'Déry Sári, Lénárd Béla, Csonka Endre, Csák Hugó, Csornai Mária, Herendi Manci, Sugár István, Simor Ottó, Szabó Ferenc, Kabai Béla, Mátray György, Zöldhelyi Anna, Vereczkei Zoltán,