Alpár Ágnes: A kabaré - A fővárosi kabarék műsora, 1945-1980 (MSZI, Budapest, 1981)
BEVEZETŐ
OPTIMISTÁK Az újszerű kabaré (József nádor tér i.) 1948 őszén egy József nádor-téri étteremben Optimisták címmel nyílott kabaré. Az optimisták elnevezés nem nélkülözött abban az időben bizonyos politikai célzatosságot. A négy vezető művész közül Lénárd Béla régi kabarettista volt, már a 20-as években a Kis Komédia titkára, majd a Faun Kabaré tagja, 1947ben pedig a Medgyaszay Színház rendezője. Faragó Panni kitűnő sanzonénekesnő és előadóművész, Bondy Endre szellemes író, Ötvös Marcell pedig invenciózus zeneszerző és zongorista volt. Hogy író és zeneszerző fellépnek és saját számaikat adják elő, visszatérést jelentett a kabaré rögtönzöttség látszatával élő, bensőséges állapotához, az értelmiségi humorhoz. A József nádor-téren a kabaré csak 1948 decemberéig működött, második műsorát már az Andrássy (ma Népköztársaság) úti volt Japán Kávéházban, majd az Abbázia Szalonban mutatta be. 1949 nyarán kéthónapos nyári turnéra indultak az ország nagyobb városaiba. 1950-ben ünnepelték ötszázadik előadásukat, s a Színház és Mozi riporterének így nyilatkoztak: „Nagyon szeretnénk politikai, szatirikus jeleneteinkkel az üzemek dolgozói előtt játszani. A mi humorunk nem öncélú és örülünk, hogy a közönség ezt nemcsak megérti, de igen szívesen veszi tőlünk . . . Szívesen mennénk ki az üzemekbe, mert ott kapnánk meg fémpróbáját mindannak, amit csinálunk." 1950 májusában azonban a kis társulatot feloszlatták. Lénárd Bélát, Bondy Endrét és Faragó Pannit a Faluszínház társulatához osztották. Lénárd, mint a Faluszínház tagja kimagasló alakításaiért Érdemes Művész kitüntetést kapott, s mint törzsgárdatag halt meg. Bondy Endre a Falu-, ill. Déryné Színház karmestere, Faragó Panni utóbb kávéházi énekesnő lett. Ötvös Marcell a Vidám Színpad tagja volt nyugdíjazásáig. 1954-ben ismét feltűntek a Marika espresszó kerthelyiségében, s ez a tény az illegalitásba szorított kabaré újra feltámadását jelzi „Egy József nádor téri étterem színházteremmé alakított különtermében színház kezdte meg működését, az Optimisták kabaréja. A 4 lelkes művész egészen új hangot képvisel