Borsos Zsuzsanna: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején (MSZI, Budapest, 1979)
I. A színház létrejöttének története és szervezete
napján megtartott ülésében hozott határozatával dr. Staud Géza, a Madách Szinház dramaturgja, kamarai tagot az ellene F.ü. 475/12. szám alatt a színművészeti és filmművészeti alkalmazottak testületének tekintélyét súlyosan sértő magaviselete miatt folyó fegyelmi Ügyben, a 6090/1938. M. E. sz. rendelet 100. §-a alapján kamarai hivatása gyakorlásától az eljárás tartaraára azonnal hatállyal felfüggesztette."A fegyelmi tárgyalás idején már nem Kiss Ferenc volt az elnök, hanem Cziffra András miniszteri tanácsos, akinek módjában lett volna az egesz ostoba eljárást megakadalyozni, de nem tette. Két hónappal később... "fellebezés folytán 19*2. december 7-i ülésén hozott jogerős Ítéletével Staud Géza dr. kamarai tag vádlott ellen a Kamara fegyelmi bíróságának a fegyelmi eljárás tartamára azonnal hatállyal való felfüggesztésre vonatkozó 1942. október 21-én kelt F.ü. 475/42. szárau végzését meg29 szüntette. 1'" A fellebviteli fórum, a MUveszeti Tanacs az ítéletet megsemmisítette, ill. megintésre módosította, Staud Gézát visszahelyezték állásába. Staud Géza támadása tulajdonképpen a haladó erők és a fasiszta elvek összeütközését jelentette. A Magyar Szinészet, a Színművészeti Kamara hivatalos közlönyének főszerkesztője az a fasiszta Cseile Lajos volt, aki 1944-ben átvette a Madách Szinház igazgatását. Számos cikket közölt és irt a kamarai rendszerről, a magyar szinészet alakulásáról. Hangoztatott elvei; nemzeti, keresztény, művészi alapokon nyugvó sz in/ját szás. Független magyar nemzeti alapon álló kamarai rendszer. Ezalatt nem a túlzott sovinizmust, de a bensőkből fakadó legszentebb nemzeti öntudatot értette Cselle Lajos. "Kétségtelen, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó urunk országlása, 20 év alatt, egy keresztény, független magyar nemzeti államnak vetette meg az alapját. Minden magyarnak szent kötelessége és legnagyobb vágya ezt az állameszmét szolgálni."' A színházaknak is ezt az állameszmét kellett szolgálniuk. Ezért sürgette Staud Géza a magyar szinészet belső meg26