Borsos Zsuzsanna: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején (MSZI, Budapest, 1979)

I. A színház létrejöttének története és szervezete

Nők: Szeleczky Zita, Sulyok Mária, Turay Ida (egy-egy szerepre), Sennyei Vera. Fiatalabbak: Szende Má­ria, Ilosvay Katalin, Deésy Mária, Feleky Sári, Gajzágó Denise, Fáykiss Dóra, Serényi Éra, Szeme­re Vera, Nagy Emmi. Színészeiben tudatosította, hogy a sztár-rendszer alá­ássa, sót megbénítja egy szinház működését. A vezető színé­szek - vele együtt - a legalázatosabban szolgálták a Madách Színház legfőbb célját: az igazi művészetet, irodalmat, kul­turát. A fiatalok továbbképzésére a szinház Stúdiót tartott fenn. A stúdió tagja volt többek között Marton Endre (a Nem­zeti Szinház volt igazgatója), aki akkor fejezte be tanulmá­nyait. Nemcsak rendezőket képeztek, hanem fiatal színészek­kel, sőt operai és operettszinészek képzésével, átképzésével is foglalkoztak. A kezdő színészek mozgása, beszédtechnikája nem volt kielégitő. Pünkösti irodalmi, esztétikai és pszi­chológiai érzékkel látott a stúdiómunkához. "Nemcsak beszéd­készségét neveljük meg fiataljainknak, de a testmozgást, mi­mikáját is, hogy mozgékonnyá és rugalmasakká váljanak. Itt a nevelés kb. azokon az utakon ját, amelyeken Tairov és nagy rendezőtársai haladnak. Természetesen az ilyen studiómunka akkor válik termékennyé, ha a benne résztvevő fiatal művé­szek érzik, hogy munkájuk nem céltalan szekatúra, de annak eredményéről a nagyközönségnek is beszámolhatnak. A stúdió a 2+ - , Madách Színházban három matinét rendez." Varkonyi Zoltán is aktiv tagja, tevékeny résztvevője és rendezője volt a stúdiónak. A színészekkel folytatott beszélgetések során világo­san állt előttem, hogy Pünkösti Andort rajongva szerették, tisztelték. Az egyet akarás, a művészet érdekében kovácso­lódtak eggyé, igazi közösséggé. Kollektiv muYika folyt, egészséges, demokratikus szellemben. A viszonylag fiatal társulatot az öröm és akarás kapcsolta össze. Összetanult, Iß

Next

/
Oldalképek
Tartalom