Borsos Zsuzsanna: A Madách Színház Pünkösti Andor igazgatása idején (MSZI, Budapest, 1979)

I. A színház létrejöttének története és szervezete

ga, humanitása, haladó eszméi, antifasiszta, háborúellenes magatartása, de ugyanakkor kifogástalan papírjai tették le­hetővé, hogy megbízzák a Madách Szinház vezetésével. 1941­ben a fasizmust gyűlölő, művészetet kedvelő Károlyi István gróf, tanácsadóinak javaslatára felajánlotta Piinköst lnek, hogy a rendelkezésre álló Madách Színházat szervezze át, vállalja el az igazgatását. Károlyi előteremti az anyagia­kat, a miivészi vezetésbe nem szól bele, nincs más ambíciója, mint az, hogy színvonalas kamaraszínház legyen a Madách Színházból. Pünkösti még aznap aláirta a szerződést. Fel­, , , , 12 mondta újságírói allasat es lelkesedessel készült. A Magyar Színészet, a Színművészeti Kamara hivatalos közlönye adott hirt az átjegyzésekről: "Uzoni Pünkösti An­dor a filmművészeti főosztály művészeti ügykezelők csoport­jába tartozásának fenntartása mellett, mint rendező a szín­művészeti főosztály ugyanezen szakcsoportjába." (1939. okt. 11.) "Pünkösti Andor, mint rendező a művészeti ügykezelők szakcsoportjába tartozásának fenntartásával a művészeti ügyvezetők szakcsoportjába, mint igazgató." (1941. aug. 28.) 1 3 így indult a 40-es évek leghaladóbb, legbaloldalibb színházi vállalkozása egy arisztokrata fiatalember és egy volt huszártiszt társulásából. Pünkösti Andor kész programmal, határozott céllal lá­tott munkához. Haladó programot igért, amely abban az idő­ben a fennálló társadalmi renddel való szembefordulást je­lentette . 1941 szeptemberében művészi programját, amely egyúttal a Madách Szinház és társulata programja is volt, igy ismer­tette: "Tagjai leszünk a nemzeti kulturának, amelynek képvi­selőit, a magyar Írókat, ma már öt világrészben ismerik. Mi ezt a magyar nemzeti kulturát akarjuk szolgálni. Vállalko­zásunk kötelességet és elhatározást jelent s mi elfogadjuk 14 * «• * ezt." A szinház müsoranak gerincet a magyar szerzők müvei­13

Next

/
Oldalképek
Tartalom