Alpár Ágnes: A cabaret - A fővárosi kabarék műsora, 1901-1944 (MSZI, Budapest, 1978)

Kellér Dezső: Előszó

ELŐSZÓ Talán csak az operettet temették annyiszor, mint a kabarét. A műfajt megteremtő Nagy Endre szerint csak egy „kurta emberöltő" volt az élettartama. Bárdos Artúr még ennél is kevesebbre becsülte: mindössze tíz esztendő. Mint a belvárosi Modern Színpad igazgatója 1918-ban már azzal búcsúzik „léket kapott" kabaréjától, hogy a kabaré nedvei kiszáradtak, a műfaj haldoklik. Három évvel később meg Kosztolányi Dezső siratja el a műfajt: „A kabaré ma már nem él, sem nálunk, sem másutt, elvégezetten a múlté." Folytathatnám a sort egészen napjainkig: néha nem kellett több, csupán egy sikerületlen kabaréműsor és máris akadt egy kritikus, aki kitűzte a gyászlobogót. Vajon, mi a titka, hogy ennyi elparentálás ellenére a kabaré ma is él? Mármint a magyar kabaré, mert az most határozottan divatban van. Hiszen a kezdetben esténként jó esetben is csak háromszáz embert szórakoztató találmányt ez idő szerint - a rádiót és a tévét is beleszámítva - túlzás nélkül mondhatjuk: milliók igénylik és élvezik. Mi a titka? Ez a könyv a kabaré múltjának első négy évtizedét leltározva választ ad a kérdésre: egy műfaj, amely ennyi formát képes ölteni, mindig talál módot a megújulásra. Vagy ha úgy tetszik: feltámadásra. Sok-sok kabaré sok-sok műsora sorakozik fel e könyv hasábjain és készteti csodálkozásra a szemrevételezőt: milyen hihetetlenül széles a skála! Jelenetekben : a majdnem orfeumtól — a majdnem komoly színházig ; magánszámban : a Banán kupiétól - az Ady versekig számtalan merőben különböző változat és mégis mindre illik a tévétől kölcsönvett formula: Ez is kabaré, az is kabaré! Mert a sokféle fajsúlyú számokat szilárd kötőanyag tartja össze: az, hogy a kabaré tulajdonképpen egyfajta történetírás. Még a nem politizáló, csak kacagtatni akaró bohózat is tükröz valamit a korából. De az aktuális tréfák és kuplék címét olvasgatva már azt is nyomon követhetjük, hogy milyen bajok, gondok, problémák izgatták székesfővárosunk népét a századfordulótól - a második világháború kitöréséig. Hogy szüleink, nagyszüleink, dédszüleink mi miatt morogtak, dohogtak, dünnyögtek, dörmögtek. És mivel nem kétséges, hogy gyermekeink, unokáink és dédunokáink is - legyen bármilyen jó a soruk - talál-