Alpár Ágnes: A cabaret - A fővárosi kabarék műsora, 1901-1944 (MSZI, Budapest, 1978)

Bevezetés

DÉLUTÁNI KABARÉ Colosseum Színpad ( Városliget) A Sziklay családhoz több színházi vállalkozás alapítása fűződik. 1894-ben Sziklay Kornél megvette a városligeti Kis Színkör épületét, s 1904-ben nyári színházzá építtette át, amely a főváros kedvelt szórakozóhelye lett. Sziklay Kornél egyidejűleg a Magyar Színház népszerű komikusa volt, de 1916-tól az Érdekes Kabarét is vezette. 1919-ben bekövetkezett halála után fia, Sziklay Béla a Kis Színkör helyén megnyitotta a Délutáni Kabarét. Az első négy be­mutató még Colosseum Színpad néven nagy látványos dramatizálás volt, de 1921 áprilisában néhány hónapra Törzs Jenő, a Magyar Színház kiváló művésze társult Sziklay Bélával, s ettől kezdve színvonalas kabaréelőadásokat tartottak. Sziklay Béla örökségét azonban felemésztették a magas gázsik, így kénytelen volt színházát Áldori Lászlónak eladni, ő maga pedig kivándorolt Amerikába. A színházat 1922-ben lebontották. A Délutáni Kabaré társulatának tagjai voltak: Lubinszky Ödön, Baróti József, Mihó László, Utasi Ida, özv. Sziklay Kornélné, Tábory Imre, Kónyay Edit, Szántó Rezső, Pethő Pál, Szentes János, Székely Lajos, Gabányiné Lónyay Ferike. 468 1920.111.12. Verne, Jules: AZ ÓCEÁN HAJÓTÖRÖTTÉI I. „Harry Grant" 469 1920.111.13. Verne, Jules: AZ ÓCEÁN HAJÓTÖRÖTTÉI II. „Nemo" Magyar színpadra alk., rend., díszl. : Gonda István 470 1920. IV. 15. Verő György: HADAK ÚTJA. Énekes színmű

Next

/
Oldalképek
Tartalom