Szekeres József: Rendezés és korszerűség (SZTI, Budapest, 1960)

N. Krimova: A köznapi rendezés válsága

A színpadon valamiféle elvont lélektan született és szerintem a mai színház legerősebb ellenségévé vált. Az életben nincs ilyen elvont lélektan, mint ahogyan nincs "általában vett" ember sem. A színházban azonban megvan ez a jellemnélküli, sajátosságok nélküli ember. Akármilyen különös is, gyakran éppen ezt a jellemnélküliséget tartják általánosításnak. De vajon nem mond-e ellent a köznapi lélektani színház természetének egy olyan általánosítás, amely úgyszólván megszabadítja a jellemet egyéniségétől? Végső soron valamennyire meg lehet érteni a Jupiter neve

t rendezőit, hiszen nem ismerik jól az életet, amelyről a színdarab beszél. De az már naiv dolognak tűnik, hogy olyasmit tételezzünk fel, miszerint egy mai rendező nem ismeri azt az életet, amely minden oldalról körülveszi. Ismeri, legalább ugy, mint a néző. Nem is az ismeretekben, hanem a munkamódszerben van a hiba, amelynek - állítólag nincs szüksége arra, hogy összemérjék a valósággal, hiszen a lélektani köznapi színháznak rendelkezésére állnak a kész módszerek. Sokkal könnyebb ezeket felhasználni, mint minden esetben újra, akárcsak az orvos, a darab felszínén keresztül behatolni annak az életnek lényegéig, amely körülvesz bennünket. S az élet elhalad mellettük. Elhalad a rendezők mellett, a színház mellett. Gyors ütemben fejlődik és napról napra változtatja vonásait. Halad előre és nem néz vissza, nincs ideje megállni, hogy a lemaradók és a figyelmetlenek megjegyezhessék mai soha vissza nem térő megnyilvánulási formáját. 3 Annak a színháznak, amely napjainkban "köznapi" színháznak nevezi magát, egyik jellemző vonása a rendező rendezői alapötletének gyenge- 14