Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

Hallgatási zónák

Ami egyes mai darabok szövegének dramaturgiáját és az előadásnak ezzel kapcsolatos tempó-ritmusát illeti, itt van helye annak a bizonyos 20 százaléknak, amely fennmarad a 80 százaléknyi félbeszakitásos párbeszéd után. Hozzá kell tennem, hogy ez sem igazán u j, hiszen megvan Gorkijnál ós Csehovnál is. Vegyük akár Nyil és Tyetyerev már emiitett jelenetót a Kispolgárokban. Itt mindketten a magukét hajtogatják.Kyil elmondja Tyetyerevnek, hogy szeret egy csodálatos lányt, Polját; Tyetyerev viszont a pálinkásbutykosról beszél:,csak a bolond hiszi, hogy átlátszó' - a valóságban azonban az foglalkoztatja, hogy Polja nem őt szereti, hogy vereséget szenvedett, mert Nyil, ez a ,rabló' elvette tőle Polját. Gorkij csodálatos párbeszédet alkotott, amelyben az emberek látszólag szinte egyáltalán nincsenek kapcsolatban egymással, belülről azonban egymásnak válaszolgatnak. Itt is van félbeszakítás: mindegyik valamiféle ,harmadik fülével' hallgatja a másikat és saját gondolatmenetével szakítja félbe társát. Itt is vannak félbeszakítások, de nem vita hevében, hanem önálló, párhuzamos gondolkodás formájában. Minden korszakban különböző jellegűek a párbeszédek. Az a benyomásom, hogy a jelenkor szempontjából nem a csehovi ritmus, nem a szünetek a jellemzők, hanem a beszéd könnyed folyamatossága, amikor az emberek megállás nélkül beszélnek, közben pedig bensőjükben bonyolult folyamatok játszódnak le. Természetesen a mai emberek között is különfélék lehetnek a párbeszédek, de én most a tipikus párbeszédről beszélek. Elég jól megfigyeltem színészeket, akik egész életüket annak tudatában élték le, hogy ha a színpadon jelentőségteljes alakításra törekednek, akkor feltétlenül szüneteket kell közbeiktatniuk, és az alakítás lényegét a szünetekben k^ll kidomborítaniuk.De amint eljutottak a szünetig, abbahagytak minden cselekvést. - 78 -