Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)
A fizikai közérzet problémája
nerrel való áttétel nélküli érintkezé s pedig betetőzte a képet. Jellemző Nyemirovics-Dancsenkora, hogy ő nem vetette fel az emocionalitásnak, az érzelemne k mint a fizikai'cselekvések útitársának problémáját. Jól tudta, hogy nem lehet egyszerre két utasítást adni a színésznek: ,Élj át értelmeket és cselekedjél fizikailag'. Ezért igy vetette fel a kérdést: ,milyen lesz a fizikai közérzet ebben a jelenetben a fizikai cselekvések adott logikája esetén?» , Hiszen az életben a cselekvő, beszélő ós - mondjuk ihlotet, bánatot, gyanakvást stb. érző ember egyidejűleg val-jnlféle fizikai közérzetb e kerül,mint például fáradtság, testi gyengeség, rosszullét vagy ellenkezőleg saját teste súlytalanságának érzése, didergés, éhség« fázás *tb. Hiszen az itt felsorolt fizikai közérzeteket nagyon gyakran nem pszichológiai élmények keltik, bár fokkal is kapcsolatban lehetnek. És végezetül minden emóciónak - féltékenység, az apa vagy a fiu halálának hire, rettegés, gyűlölet, bánat, stb. stb, - fizikai alapja van, azaz ezek az emóciók tisztán fizikai érzeteket hoznak létre, például a szédülést, szívdobogást, didergést, hányingert,a láb vagy a kéz reszketését, libabőrözést stb,, stb. . Emlékezetünk megőrzi ezeket a fizikai érzeteket. De ez az emlékezet meglehetősen sajátos /a szininövendék akkor ismerkedik meg vele, amikor képzeletbeli tárgyakkal végez helyzetgyakorlatokat/. Ezek a tisztái* fizikai érzetek nem kevésbé rögződtek emócióinkhoz, mint azok a fizikai cselekvések, amelyek - Sztanyiszlavszkij szerint - emóciókat hoznak.létre. Néha nagyon nehéz határt vonni a fizikai 4 és. az emócionálls érzetek között. Próbáljuk meg tisztázni'azt az érzetet, hogy ,elszorul a szivem', vagy az» * vamJt óh testünk súlytalansága érzetánek nevezek, amikor az embe'r ugy érzi, mintha szállni kezdene , vagy ellenkezőleg a földön járva erősen érzi testének súlyát, sőt az az érzése, mintha ötven - 59 -