Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

Az átalakulás művészetéről

önmagán kivül nem lehet senki, sem a rendező, sem a drámairő,ez utóbbi ugyanis szintén meghalt a színészben szövegével, ,furfangos* drámáturgiájával együtt. Ezt nevezte Nyemirovic8-Danc8enko megalkotot

t szerepnek. Ezért aztán - hogy visszatérjek az alakítás elvét valló színházról és az átélés elvét valló színházról folytatott vitánkra - ismét emlékeztetni szeretném Önöket a pontos formulára: .

Az átélés alapján végbemenő átalakulás elvét valló szinház'

. Az átélés, az eleven,forró szenvedély egyre Jobban eltűnik a színházból, nemcsak a színházi előadásokból, hanem a próbákról is. A próbákon gyakran csak megállapodnak a dolgokban és mértéket veszne

k. Ezt azzal igazolják, hogy állítólag századunkban mások lettek az emberek, racionálisabbak, mint a múltban, például Shakespeare korában. Ez veszélyes mellébeszélés. A mai ember szenvedélyes, aktiv, egyáltalán nem idegen számára az élmény - az egész a feltárás formájával, nem pedig a szenvedélyek hiányával függ össze. Gyakran ugy dolgozunk, mint a műszaki rajzolók: a színészek megrajzolják leendő alakításuk tervét. Pedig a régi Művész Színházban az ember még jelen lehetett olyan próbán, amely egész életére felejthetetlen maradt.Leonyidov vagy Moszkvin még a próbákon is egyszerre csak mélyen »átszellemült'. olyannyira, hogy ez a szó szoros értelmében megrendítő volt. Most pedig gyakran algebraórára vagy sakkfeladványok fejtésére emlékeztetnek a próbák. Van itt egy látszólagos ellentmondás. Azt szoktuk mondani, hogy néző nélkül nincs színházi előadás. Természetesen nehéz olyan próbát elképzelni, amely üres nézőtér előtt mindvégig megrendítő lesz, de a próbák során létrejöhetnek és létre is kell, hogy jöjjenek a magasfoku érzelmi telítettség egyes momentumai, mint kísérletek, mint érzelmi felderítés, bár még nem rakták le a ,síneket', amelyeken végiggördül majd az előadás. - 20 -