Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)

Az átalakulás művészetéről

AZ ÁTALAKULÁS MŰVÉSZETÉRŐL A laboratórium résztvevőinek második megbeszélésén Alekszej Popov javaslatára a színész alakká való lónyegülósónek problémáját kezdték vizsgálgatni. A megbeszélés kezdetén Popov a "megelevenitós" és az "átalakulás" fogalmai tisztázásának fontosságára hivta fel a figyelmet. Itt különösen hangsúlyozta Sztanyiszlavszkij meghatározásának /"az átélés alapján végbemenő átalakulás művészete"/ kótoldaluságát. Szerinte ez a formula eleve kizárja az utóbbi időkben többször is fellángolt vitát, hogy van-e különbség az átélés elvét valló szinház és az alakitás elvét valló szinház között. "Azt mondják: az átélés elvét valló szinház színésze megelevenít

i az alakot.Véleményem szerint a »megelevenitós» fogalma már maga is feltételezi, hogy a színész az alakon kívül ál

l. Maga a »megelevenités» szó is az alakitás elvét valló szinház szókincséhez tartozik. Gondolják meg: a képzőművész, a festő, a szobrász megeleveniti a képzelete által megteremtett alakot. Az anyag azonban rajtuk kivül áll, a művészen kivül - a színész anyaga viszont saját maga, önmaga lelki és testi lényege, pszichofizikuma. Amikor tehát azt mondjuk: ,megelevenitós', ezen azt értjük,hogy amikor a szinósz megeleveniti az alakot,itt-ott kidughatja a saját orrát is: ,Ezt én csináltam', ,Én vagyok az ügyész', ,Én vagyok a védő*. Az »alakká való átalakulás' formulája azonban kizárja annak lehetőségét, hogy a színész az alakon kivül létezhessen. A Nyemirovics-Dancsenko meghatározása szerinti »megalkotott szerep' és »megjátszott szerep' közül az utóbbi az alakitás elvét valló szinház felé - 15 -