Szekeres József: A színpadi alak problémája, (SZTI, Budapest, 1961)
Alekezej Popov bevezető előadása
soha nem keverte össze ezt a két irányzatot /amely mintegy eszménye a színművészeiben kialakult két iskolának/, mégsem állította, hogy az átélés elvét valló szinház tiszta formában, vegytisztán is előfordulhat. Ezenkívül Sztanyi szlavszkij, a nagy realista soha nem tartotta öncélnak az átélés elvét valló szinházat. Sztanyiszlavszkij azt tartotta a színészi művészet eszményének, ha a szinész átélés alapján alakul át .Ezért az átélés elvét valló színházról és az alakítás elvét valló színházról folyó viták bizonyos mértékig skolasztikusak és elszakadnak az élettől, ha nem veszik figyelembe művészetünk emocionális és szemléletes természetét. Különösen fel kell figyelnünk Sztanyiszlavszkij fentebb idézett formulájának két momentumára: a művész alakká történő átalakulására, azaz művészetének szemléletes elemére és a szinész színpadi átélésére, amely művészetét izgatóvá, megragadóvá, alapjában megismételhetetlenül egyszerivé teszi." A továbbiakban Popov Bertolt Brecht szinházelméleti téziseivel, különösképpen az elidegenítési effektusra vonatkozó álláspontjának egyoldalú értelmezésével száll vitába, s hangoztatja, hogy a szinész nem lehet csak "tárgyilagos tanú". Hozzáteszi azonban, hogy Brecht mélységesen racionalista jellegű szinészet-elmélete korántsem érvényesül teljes mértékben Brecht színházának gyakorlatában.Ezek után igy folytatja: "Emocionális hatás nélkül a szinház elveszíti hatalmát a néző felett. Nem hat a szó, ha nem füti temperamentum. Vonatkozik ez a törvény a rendezőkre is, akik»agyonbeszélik' a színészeket. A szinészek egyre gyakrabban követelik: kevesebb f ecsegést, több munkát. Ez a rendezői szószátyárkodás következménye, amelynek mi adjuk meg az árát. De amikor az üres fecsegés, a szószátyárkodás ellen, a lényeget nem érintő beszéd elle n minden erőnkkel harcolnunk kell, nem mondhatunk le az emocionális szóképről, mint a szinész felzaklatásának módjáról,különben kétségbe kellene vonnunk a Pavlov - 9 -