S. Nyirő József: Művészet és tudomány (SZTI, Budapest, 1961)

V.A. Razumnij: A művészi általánosítás természetéről

dőtt be

f az absztrakt idealizálás klasszicista elvének leküzdése eredményeképpen. A hitelesség, az életszerűség, az egyéni jelleg újból nemcsak lényegi,hanem jelentős mértékben formai jegye is lett az újkor művészetének. Éppen ezt tartották szem előtt az orosz materialista esztétika képviselői /különösen Csernisevszkij/, akiknek meghatározásában a művészet az élet reprodukálása. Vajon nem a művészet kifejezési lehetőségeinek elszegényedését, a nagy eszmei igazságnak a kicsinyes élethűséggel való felváltását fejezte-e ki ez a folyamat? Nyilvánvaló, hogy nem! A realizmus nem szegényitette, hanem gazdagította a művészetet az életigazság feltárásának kifejező eszközeivel, lehetővé tette, hogy a művész ezeket a kifejező eszközöket a végtelenül sokszínű valóságból merítse. A realizmus ugyanakkor egyáltalán nem vetette el a művészet képzeletszerűségét, egyes évszázadok folyamán kialakult művészeti ágak képzeletszerüségét, hanem magába olvasztotta, asszimilálta és alárendelte őket legfőbb céljának -az életigazság feltárásának. Ezt nagyon fontos szem előtt tartanunk különösen most, amikor művészeink harcot indítottak a fotográfikus naturalizmus ellen, az olyan leegyszerűsített, vulgáris elképzelések ellen, amelyek szerint a realizmus külsődleges élethűségé, amely kizárja a forma képzeletszerüségét, a művészi probléma szokatlan és kiélezett megoldását. Az utóbbi időben lezajlott viták eredményeképpen a megrögzött naturalistákon kivül most már senki sem fogja tagadni a realista művésznek azt a jogát, hogy képzeletét foglalkoztassa, felhasználja a művészet kifejező eszközeinek gazdag táEzeket az elképzeléseket a legnyiltabban P.Sz.Trofimov hangoztatta; szerinte "a realizmus a művészet különleges módszere, amely megköveteli, hogy az élet visszatükrözése nagyjában és egészében megának az életnek formájában történjék" /"A marxista-leninista esztétika kérdései", 280.old. /oroszul/