Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)

Kísérlet a szintézisre

világát idéző valcer, és a régebbi Ivanov balettek - az évek alatt alig változott. Pavlova azonban érzékenyen figyelt a táncszínpad újdonságaira is, amelyek közül Duncan önkifejező szabad táncán túl a St.Denis által népszerűvé tett egzotikus táncok is megérintették. Az első magyar szaklapban, A Táncban is azt nyilatkozta: “Az új táncművészet nagyon fontos a balett további fejlődésére.. .Mi elfogadunk és felhasználunk mindent, ami új és érték.” Pavlova művészete a régi és az új határán állt, az általa népszerűsített darabok ugyan főként a régi balettfelfogást képviselték, ám előadóművészként Pavlova szabadon bánt a tradicionális szerepekkel. Ezért értékelése is kettős volt, Németh Antal szemében “Pavlova vagy Karsavina produkciója ma már csak históriai értékű, emlékszerű, de nem élmény” ^ Bálint Lajos ellenben reformernek tartotta Pavlovát, mert láttán nem a balett lényegét - a fizikai csodát, a virtuozitást - bámulja a néző, hanem a már-már szeszélyesen egyéni interpretációt élvezi. Lányi Viktor is anakronisztikusnak vélte “a kecses szimmetriákkal építkező, aprólékos lábtechnikával kicicomázott, tüllszoknyás balettstílust.”^ amelyet Pavlova repertoárja képviselt. Ennek ellenére elismerte, hogy a balerina kivételes előadó egyéniség, akiben egy szikrányi sincs a balettek sablonos finomkodásából és rafinériájából. Az tette a táncát - szerinte is - korszerűvé, ahogyan táncolt: átszellemülten, üdén, álmatag vagy viharos lendülettel.