Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)

Előszó

Előszó

A ránc forradalmárai című kiállítás - és az ehhez kapcsolódó tanulmány - elsőként tesz kísérletet arra, hogy írásos és képi dokumentumok segítségével rekonstruáljon egy fél évszázados, rendkívül szerteágazó művészeti folyamatot, amelynek során a budapesti közönség először szembesült egy teljesen új táncirányzattal, a modern tánccal, és ezzel párhuzamosan a hagyományaiba merevedett balett korszerűsödésével. A táncművészet korabeli vezető személyiségei és társulatai ugyanis nemzetközi turnéik során mindnyájan útba ejtették Budapestet, így a főváros színházi közönsége közvetlen élményeket szerezve tájékozódhatott azokról a kísérletekről, amelyek a 20. század első felében, a maguk forradalmi módján, alapvetően megváltoztatták a színpadi táncról kialakult elképzeléseket.

A mából visszatekintve úgy látszik, a 20. század a színpadi tánc újjá születésének évszázada volt, holott a 19. század végére mély válságba került. E század utolsó harmadában ugyanis a tánc két évszázad alatt kialakult s egyedüli színpadi formája, a balett majdnem nyomtalanul eltűnt a nyugat-európai színpadokról, annak ellenére, hogy még néhány évtizede, a romantika fénylő éveiben korszerű, a kor életérzését poétikus és összetett színházi nyelven megfogalmazó művészet volt. A magas tánctechnikai és művészi színvonalú, önálló, egész estés balett drámákat és komédiákat azonban ekkor már háttérbe szorították az egyre népszerűbbé váló szórakoztatóipari látványosságok, így a balett a maga tradicionális közegében, az operaszínpadokon táncbetétté redukálódott vagy átalakult monumentális látványossággá. A modernizálódó európai nagyvárosok polgársága ugyanis ekkoriban már varietékbe, orfeumokba, revü színházakba és kabarékba járt szórakozni, ahol állatszámok és artisták, lengén öltözött hölgyek, dzsiggeiő szerecsenek és egyensúlyozó művészek trükkjein ámuldozhatott. Ebben az új színházi közegben is helyet kapott a tánc, mint a sokféle műfajú, látványos és szórakoztató zárt számok egyike.

Európa keleti határán viszont, az orosz cári birodalom színházaiban ugyanekkor épp ellenkező folyamat játszódott le. A balett itt ugyanis, mintegy a viharosan modernizálódó Nyugat-Európából rég eltűnt udvari kultúrák megkésett reprezentánsaként virágzott. Ám ennek a rendkívül magas színvonalú, de a tánc ornamentális és nem drámai lehetőségeit, valamint a táncosok virtuozitását előtérbe helyező balettművészetnek e ragyogó periódusa a 20. század első éveiben lezárult.

A századforduló éveiben azonban olyan részben forradalmi, részben reform mozgalmak indultak el, amelyek mintegy átmentették a tánc művészetét a 20. század színházművészete számára. A radikálisabb művészeti mozgalom - a később modern táncnak nevezett irányzat - a szórakoztató színházak közegében született és a II. világháborút követő évekig egyet jelentett a progresszív tánctörekvésekkel. E sokszínű és sokágú - új táncnyelvek, stílusok, műfajok özönét adó - művészeti mozgalom amerikai, majd európai gyökerekből indult, és a balett alternatívájaként egyre tágabb teret követelt magának a táncszínpadokon. Virágzásának évtizedei alatt