Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között. Bajor Gizi Színészmúzeum, Budapest 2004. március 19 - május 2. (Budapest, 2004)
Az amerikai modern tánc előfutárai
E generáció rangidős művésznője, Loie FULLER /1862-1928/ különösebb tánctechnikával nem rendelkezett, inkább színésznőnek számított, mint táncosnőnek, ám az anyagok, majd később a fények keltette érdeklődése egészen új utakra vitte. Sajátos szólóit a kor szerpentintáncnak hívta, mert a színpadon a selyemszalagokból álló bő szoknya forgása és megvilágítása keltett különös színházi hatást. Fuller testét néha egészen elfedte a ruhája, míg karjaival - a ruha ujjába rejtett botok segítségével — sebesen forgatta óriásivá növelt jelmezét. Fuller a fények és anyagok játékával szinte eltüntette a testet, feloldotta határait, miközben a színházi hatáselemek közül a vizualitást - a színt, a fényt és a plasztikát - kutatta, s egyben meg is fosztotta a táncot az olyan hagyományos színházi összetevőitől, mint a történet és a karakter. Fuller hírneve két évvel előzte meg a táncosnő első vendégfellépését, hiszen az 1896-os ezredéves kiállítás egyik attrakciójaként a mozgóképek között már szerepelt Loie Fuller “szerpentintánca”. Az Európa-szerte híres amerikai táncosnő 1898-as fellépése azonban a Magyar Színház látványos Sztrogoff Mihály utazása felújításában - és más zenés darabokban - nem aratott sikert. Az egyik napilap úgy vélte, “A derék Sztrogoff széles vállai tulajdonképpen azért támadtak fel, hogy Loie Füllen, a szerpentintáncosnőt fedezzék. A neves művésznő a tatár kán udvarában mutatja be művészetét s hatalmas fényözönével sok tapsot is arat. Kérdés, van-e helye ilyesminek színpadon /mert a nézőtéren volt elég/, s nem rontja-e az úgynevezett niveau-t?”^ Lövik Károly az orfeumok, a tingli-tanglik és Folies-Izék vacakságaitól féltve a színházat gúnyos hangvétellel kérdezi a művésznőtől, hogy “a nézőtéren nincsenek vacsorázó asztalok és szivarozni sem szabad. Nem fogja ez önt zavarni?”^ Fuller táncainak végeláthatatlanul indázó mozgása, a földig érő jelmezek hullámzásában elvesző teste, a zenére csodálatosan változó, az ,.. nem is az ember, hanem szövet és színek táncolnak...
