Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Kolozsvár

Gorkij titka

9!

(szinte) végig kívülről is látta és láttatta Szatyint. Állandóan rá is kérdezett saját igazára. Nem volt cinikus, de többé-kevésbé mindig dezilluzionált is volt. És milyen lett volna más egy éjjeli menedékhely közepén? Ugyanezt mondhatjuk el Vadász Zoltán Lukájáról. Áradt belőle a jóság, de a játékosság is. Úgy szerettük, mint az édesapánkat, de folytonosan éreztük rajta, hogy segítőkészségből fakadó színjátszás ez az egész nagy jóság, amit maga mosolyog meg legelébb. Hogy Luka is tudja mindazt, amit Szatyin tud (ahogyan Szatyin se rosszabb ember Lukánál). Héjjá Hándor pedig megint... Héjjá Sándor volt: csak önmaga, de Vaszkában fenyegető vadságra hangolva. Dikciójából ez alkalommal hiányzott szövegeinek az utóbbi időben néha felkísértő elnagyolása. Szép szövegmondással is tisztelgett Gorkij előtt. Végül Barkó György, aki az égvilágán semmit sem csinált ezen a színpadon, csak az orrát dörzsölte néha mindkét öklével, ez a semmittevés azonban sokszor a legnagyobb újdonságnak tűnt az előadáson. Ahogyan Bubnov reménytelenségét, drámáját külsőleg moccanatlan kétségbeeséssel élte, megélte; ahogyan Gorkij titkát hatni hagyta.

Nagyon jó színház ez, csak állandóan egyre nehezebb, nagyobb feladatok elé kellene állítani. Ez meg Harag György tika.

1979

KOLOZSVÁR