Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Marosvásárhely
MAROSVÁSÁRHELY 42 VALERIA DUCEA a kizsákmányoló világ ellen; olyan, mintha „mementója" lenne a háború - az özönvíz - előtti fenyegető pillanatnak. A marosvásárhelyi előadás nagy erénye, hogy rendkívül meggyőzően hangsúlyozza a szereplők elembertelenedését, hogy az író protestáló és vádló gesztusát nagyívű színpadi nyelvre fordítja le. A kiváló marosvásárhelyi magyar társulat Harag György irányításával újjáéleszti a darabot, megmutatja és működteti kvalitásait, kiemeli és hangsúlyozza ideológiai jelentését. A kivételesen expresszív előadásban szervesen és harmonikusan ötvöződnek a realista-hagyományos játékelemek (amelyek erre a Sztanyiszlavszkij-iskolán felnőtt társulatra jellemzőek) és a színházművészet modern kifejezőeszközei. A társulat felülkerekedett a darab enyhén keserű felhangjain, a bonyodalom látszólagos „könnyűségén", és az eredeti történet vázára építkezve hozta létre azt a „darabfölöttit", amelyben a szöveg esszenciája mutatkozik meg: a tetteket, szereplőket és a helyzeteket az általános szimbólumok szintjére emelik, és így mutatják meg azt a világot, amely maga a történelem dialektikája folytán esik szét. A színrevitelben semmi sem tűnik erőltetettnek, kényszerűnek; az előadásra az eszközök megkapó visszafogottsága jellemző. Itt minden szünetekből, hallgatásokból komponált, lassított és különös mozgásokból, maximális interiorizációból és koncentrációból, amely időnként nyers, kegyetlen érzelmi kitörésekkel váltakozik. Ez az artikulálatlan dialógus nyugtalanító atmoszférát eredményez. Az előadás stiláris egységéhez Florica Malureanu látványvilága is hozzájárul. A díszlet - az első részben egy borzongató fehér falakból és üresen hagyott ablak- és ajtónyílásokból álló labirintus, nagyon kevés kellékkel; a második részben ugyanaz a színtér sokkoló hatást keltve nyílik ki előttünk, s válik szörnyűséges fészerré, tele hordókkal, ládákkal, használt bútorokkal - mint a hanyatlás, a lepusztulás képe, meggyőzően hangsúlyozza a darab lényegét: a szereplők teljes lecsúszását. Az előadás híven visszaadja az író mondandóját, ez pedig mindenekelőtt a színészek mesteri játékának köszönhető - és ez nemcsak a főbb szereplőkre igaz. Van például egy mellékszereplő: egy szolgálólány. Illyés Kinga alakítja felkavaróan, átéléssel és eredetien, olyan szenvedéssel, melyet mintha évszázadok folyamán gyűjtött volna magába. Amikor siránkozón dalra fakad, éneke villámként hasít a színtér komor levegőjébe, és ez az apró szereplő ennek a hanyatló világnak eleven tanúbizonyságává nő. A zsaroló hitelező szerepében - aki beköltözik a család életébe, és terrorizálja azt - Lohinszky Loránd rendkívül arányosan építkezik. Ennek az ártalmas, Dosztojevszkij-méretű szereplőnek néhány pillanata - egy dallam
