Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Nagy Béla: Színház és dramaturgia
BESZÉLGETÉS 24 NAGY BÉLA Hát így született meg az Özönvíz előtt. Persze a folyamat sokkal bonyolultabb volt, csak nem akarom nyújtani az időt. Ha már kérdezték, hát elmondtam: ilyenformán kapcsolódtak az élmények... Eszembe jutott még valami. Ugyanabba a Körös utcai udvarba egyszer bejött egy férfi. Szürke civil ruhában érkezett, borzasztóan sovány volt, a haja hófehér. Bement a szomszédba, ahol valami Szabó család lakott. Kíváncsi voltam, hát utánamentem. Bent ült a konyhában, s mire én beértem, már aludt. Ülve. Kérdeztem: ki ez? Azt mondták: most jött Doftanáról, a hírhedt börtönből, úgy hívják, hogy Iványi Karcsi. Huszonhárom éves és hófehér a haja. Mint tudják, van a darabban egy szereplő, aki illegális munkát végez Bukarestben, s aki - amikor megérkezik - nem szól semmit, csak bejön és elalszik. Szóval, ezt a színpadi alakot ebből az élményből merítettem.- Harag György rendezői pályáján megkülönböztetett helyet foglal el a kolozsvári Sütő-tetralógia. Társalkotója lett egy olyan műnek, amely nézők ezrei számára vált felemelő, hitet adó ünneppé, mint történt az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel és a Szuzai menyegző előadásain. Azóta, a sajtóból értesülhettünk róla, trilógiát rendezett Újvidéken, három Csehov-darabot: a Három nővért, a Cseresznyéskertet és a Ványa bácsit. Ezekről az előadásokról szólva arra kérem, beszéljen munkamódszeréről, azokról a sajátos műhelygondokról, amelyek egy-egy darab színpadra állítása közben foglalkoztatják. Kész rendezőpéldánnyal vagy csupán fölvázol t elképzeléssel kezd hozzá egy-egy darab megrendezéséhez?- Az utóbbi hónapokban furcsa módon alakult az élet Kolozsváron: az elképzelések szerint Az ember tragédiáját kellett volna színpadra állítanom, de helyette gyorsan egy másik darabot kellett találni. Kérdezték: mi lehetne egyenértékű az előzővel? Kevés gondolkozás után azt mondták, hogy a Csongor és Tünde. Mondom: jó, legyen a Csongor és Tünde. Majd kitalálok valamit, hogy ne legyen konvencionális. Ezzel elmentem Jugoszláviába. Ott az Édes Annát rendeztem, és közben egy este elővettem a Csongor és Tündét: na, elolvasom, frissen-frissiben, nézzük, mit lehet belőle csinálni? Elolvastam, s amikor letettem a szöveget, kétségbeestem: Jézus Mária! Leveszem a kalapom azok előtt, akik ezt a darabot az elmúlt években megrendezték. Mert mindenütt megrendezték. Itt Váradon is, Vásárhelyen is, Kolozsváron is, mindenütt. Mondom: csodásán rendezték, ezt másképp nem is lehet megcsinálni. De mit fogok én csinálni, istenem? Nem tudom. Csak éreztem, hogy valamit, valamit muszáj kitalálni...
