Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Nagy Béla: Színház és dramaturgia
22 NAGY BÉLA O N i/l m mat. (Most azt rendezem, hát onnan tudok idézni.) Nekiindulok. Mert ha itt maradok, akkor itt maradok. Akkor benne maradok. Nyakig. A sárban. És elindultam. Fantasztikus, iszonyatos évek voltak. Minden előadásom - most már nyugodtan elmondhatom - számomra belső kudarc volt. Nem tudtam semmit. Nem tudtam megrendezni a Pompás Gedeont, Sütő András vígjátékát és a Platonov szerelmeit Nem tudtam megrendezni a Macbethet sem. És a Tartuffe-öt végérvényesen nem tudtam megrendezni. Emlékszem, a Macbeth egyik előadására eljött Andrei §erban, a híres román rendező egy olasz kollégával, és azt mondták: az első öt perc után azt hittük, hogy az egész a Living Theater, a híres angol színház előadásának a szintjén lesz, aztán újabb öt perc után Csajágaröcsögén voltunk. Tudtam, hogy ez így nem megy tovább. Minden előadásom középszerű volt. Emlékszem, elmentem Bukarestbe. És gondolom, számos kollégám, aki itt jelen van, ugyancsak elment megnézni a Pintilie-féle Farsangot, vagy a Rameau unokaöccsét, vagy a Troilus és Cressidát. Istenem!, hát látom ezt, és csodálom. De hogyan lehet ehhez közelíteni?! Mert a reflexeim nem erre állnak, nem ilyen dinamikusak. Az ember - ahogyan József Attila mondta - pokolra kell menjen. És én megjártam a poklot, és próbáltam, és kerestem, és vergődtem. Tíz évig tartott. Elég nagy idő. De mégsem nagy, ha megéri. Akkor kezdtünk neki Nagy István Özönvíz előtt című darabjának próbáihoz Marosvásárhelyen. Na mostan... kell az, hogy egy társulat is olyan állapotban legyen, hogy érezze: lépni kell! Nem elég csak próbálni, termelni, hanem más minőségbe kell átlépni. Kell legyen egy ilyen belső igény a csapatban. Vagy csupán a társulat egy részében. Ha ez kialakul, akkor már sokkal könnyebb a döntő lépés. Ez az igény megvolt a marosvásárhelyi együttesnek abban a részében, amellyel elkezdtem a munkát. És próbálok nyolc napig, tíz napig és érzem: itt valaminek történnie kell! De nem történt semmi. Az első próbáim ugyanolyanok voltak, mint addig. Tudtam, ha úgy próbálok tovább, ahogy az addigi darabjaimat, akkor érdemleges eredmény nem születik. Egy pénteki napon azt mondtam: „Most hallgassatok ide. Abbahagyjuk. Tizenegy próba után vagyok. Sok. Hétfőn újra kezdjük, és egy teljesen új koncepcióval jövök." Azt mondják: „Jó!" Mert mindnyájan érezték, hogy nem jó úton vagyunk, illetve... ugyanazon az úton vagyunk. Hazamentem és arra gondoltam: van két és fél nap gondolkodási időm, valami majd lesz. Ahogyan én szoktam... vasárnap estig semmin nem gondolkoztam. Akkor leültem, mondom: „Jézusisten, most kell koncepciót találni! De hol keressem?! Valami mást kell találni..." Olvasgatni kezdtem a mások elő-
