Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Magyarországi előadások

Fénysugarak a sötétség birodalmában

167

figurák kompozíciója hierarchikus, időtlenné merevedett állapotot szuggerál, visszautal a kezdőjelenet „szoborcsoportjára". Kabanova teste mintha átérné az egész asztalt, Tyihon, akinek segítségére siet a jelenet egyetlen kelléke - csészéje -, sunyin „mögéje" bújik. Katyerina törékeny alakja, testtartása félelmetes ellentétben áll környezetével. Merev tartásával mintha látszatra felvállalná e rideg-álszent világ szabályait, s ettől még jobban „kilóg" belőle. Varvara nekünk háttal, kifacsart pózban, mégis felénk tekintve nyelvet ölt az előttünk lezajló eseményekre. A harmonikus rend mögött ezernyi disszonancia feszül.

Ez a merevség Kabanova távozásával oldódik csak fel. A hatalmas asztalt megbontják. Katyerina és Varvara kettesben maradnak. A tér szerkezeti elemei olyan pontosan követik a drámai cselekmény menetét, hogy a két nő kapcsolatteremtéséhez mindenféle színváltozás nélkül alapvető segítséget nyújtanak. Belső és külső tér (mint a szabadság jelképe) nem válik el egymástól; az érzelmek változását követve átjátszanak egymásba. Katyerina arról beszél, hogy miért is nem tudnak az emberek repülni, mint a madarak. Minden visszafojtottság, maradék emberi öntudat, gyermeki játékosság itt szabadul fel pár pillanat alatt, hogy aztán ismét félelmek, hiedelmek, szorongások telepedjenek rá. Először a játékos kendőjelenetben változik meg a tér, amikor körbe-körbefutják az előbb még zárt építményt. Ebben a futásban egy pillanatra végtelenné tágul a koromfekete térség. Oly szélesnek tűnik a színpad, hogy futásukat követő hirtelen kifulladásukat úgy érzékeljük, mintha kilométereket tettek volna meg. Katyerina már a színpad leghangsúlyosabb pontján beszél szárnyakról, repülésről, ugyanott, ahol később Kuligin valódi szárnyakkal próbálkozik. Az építmény faszerkezete, rácsozata időnként keretbe foglalja Katyerina arcát, zilált, kapkodó hirtelenséggel kitörő szavait. Felszabadult jelenetüknek az Úriasszony ijesztő, fantomszerű megjelenése vet véget. Eszelős mozgásából, végítéletet károgó hangjából balladai végzetszerűség árad. Kezében művirág, ruhája szakadt menyasszonyi öltözetre emlékeztet - Katyerina lelkében hamis bűntudatot kelt. Viharboszorkány, az emberi élet végességének szimbolikus figurája. Az ő megjelenésének ellentettje Kuligin, aki szentségtörő módon villámhárítót akarna felszereltetni a város derék polgáraival, a vihar elvontnak hitt hatalmai ellen. Katyerina tragédiája előkészítésének hat szinte az a jelenet, amikor Kuligin napóráját Gyikoj és a többi polgár barbár módon megsemmisíti.

A dráma tele van párhuzamokkal: Katyerina - Varvara; Kuligin - Katyerina; Kuligin - Úriaszony stb. Katyerina megalázására az ezermester napórájának összetöretése rímel. Katyerina ugyanazon a térbeli metszésponton

MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK