Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Magyarországi előadások

A helytarthatatlanság drámája

159

kicsinyke, egy tenyérben bezárható szobrot állít Petronius termébe. Emberség-méretben életarányos - mondja élethiteléről. Törpeségében ott a kísértés is. Akárhogy is, csak valahogy benn legyen, mondja egyhelyütt Petronius a zsidóknak. Lám egy ilyen semmi méret, akárhová beállítható, még észrevétlenül is! Legyen a császár óhaja, s nincs tovább az üldöztetés - még a néző is eljátszik a gondolattal, amint a viták hevében a küzdelem tárgyát nézi a terem közepén. De Harag evvel méginkább nyomatékosítja Székely János gondolatát, a dráma lényegét: elvek és sorsok cinizmussal se menthetők. Nem nagy ügy, de a hit nem méret, és nem önáltató engedékenység kérdése. Csak a vagy-vagy végső létkérdésben nyilatkozik meg a tragikus esély. Akárminő kicsiny és akármilyen észrevétlen a szobor templomi élete, a nép hite és vallása porba hullna és megsemmisülne.

Petronius személyiségének változásában a szobornak megvan a maga élete. Lukács elébb óva, magához szorítva elviszi, később Decius hírei nyomán már mások előtt is papírtekerccsel paskolja dühében, s belülről kiszakadó őszinteségben tobzódik, amint rugdalja a szobrot a feloldozó hír hallatán.

Decius érkezik: a császár visszavonását visszavonja. Ördögi fordulat, a bizonytalanság logikája. Akár az Egy lócsiszár virágvasárnapjában Kolhaas ügyének jó végét hiszi, s halálos ítélet érkezik legföntebbről. A kiszámíthatatlanság állapota ez, amikor hiába igyekszel az igazsággal szembesülni, az mindig kisiklik előled. Mindig másról van szó, és mindig a „csak vesztesnek tudhatod magad" közérzete fon körül és belül. És ki írta a feljelentést? Lucius vagy Probus? Mert olyanná vált a világ, hogy már a jó besúgóért is fohász szól a mennyeihez. A gyanú a két segédtiszt felett köröz, Lukács Sándor szinte könyörögve faggatja őket, melyikük volt, hogy legalább a másik menthető legyen. Nincs bizonyosság: mindkettőjüknek pusztulnia kell tehát. Nincs per és emberséges, törvényes igazolás: a helytartóság logikája kérlelhetetlen. Lelkiismeret nélküli parancsot követel: az őrség a várudvar nézőterén át elviszi a két tisztet, s néhány másodperc múlva már a vár fokán két kereszt csapódik fel: rajta Lucius és Probus.

S a harmadik, immár rövid disputa következik Petronius és Barakiás között. A végső érv a templom megtartására. Már nem az isten léte vagy nemléte a kérdés, hanem az, aki valójában.

„BARAKIÁS: Tudod ki ő? A nép kifejezett

Akarata és nem szűnő reménye,

Hogy megmaradjon, s önmaga maradjon."

MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK