Eck Júlia: Drámajáték a középiskolai irodalomórán - Iskola - dráma 2. (Budapest, 2000)

Első rész: Drámajáték az irodalomtanításban

só, bálbéli találkozásakor - is ezt a versformát fedezhetjük fel a szerelmesek dialógusában. Ezzel Shakespeare talán a dráma legizzóbb pillanatát formálja meg, miközben ugyanazzal a megoldással él, mint a szonettek ciklusában: a leglángolóbb érzelmeket a legkötöttebb formába szorítja. A szonettforma alkalmazása mellett a III. felvonás 2. színében Júlia monológja a kor jellegzetes szerelmi versformájának, a mennyegzői dalnak (serenának) egy változata, a III. felvonás 5. színében pedig a hajnalban búcsúzó szerelmesek kesergése a középkor lovagi lírájának (alba) hagyományos műfaja. Ugyanígy hagyományos motívum az éjszaka megszólítása a serenában, vagy a fülemüle és a pacsirta, illetve a fény és a sötétség szimbolikus szembeállítása az albában. Mégis Shakespeare mindezt olyan mesterien illeszti be a tragédiába, hogy nem is jut eszünkbe önálló versekként tekinteni ezeket a szakaszokat, amelyek így eredeti értéküket megőrizve óriási többlettartalommal gazdagodnak (például az alba nem a szerelmesek, hanem a házastársak elválásakor szólal meg, Júlia serenája a kettős gyilkosság után hangzik el stb.)

A dráma rímeiről a mű egyik fordítója, Mészöly Dezső a következőképpen vélekedik: „Shakespeare-nél a rímnek többnyire drámai szerepe van: kiemelés, fokozás, summázás... rímei nagyon is egyszerűek, inkább konvencionálisak, mint meglepőek. Jellemző rá az egyszótagos hím rím.” (MÉSZÖLY 1988:44)

Érdemes röviden kitérni a központozás használatára is: világos, hogy az írásjelek használata Shakespeare-nél nem a hagyományos grammatikai feladatokat tölti be. Ahogy a nagy kezdőbetűk, úgy az írásjelek is szinte „színiutasításként” funkcionálnak: irányítják a színészt, hol, mikor és mennyi szünetet tartson, milyen szavak és kifejezések hangsúlyosak, nyomatékosak, hogyan változik a hanglejtés. Ez érthető, hiszen ezek a művek általában előadások kapcsán (lejegyzett változatként, súgópéldányként stb.) kerültek papírra, a szerző valószínűleg sohasem ellenőrizte a leírt példányokat, nem gondozta az írott szöveget.

A mű szerkezete szabályos: a humoros és az érzelmes jelenetek általában váltják egymást, ezért a lírai és prózai színek is ilyen módon következnek. A helyszínek (kint — bent) és a napszakok (nappal — sötétben) is hasonlóképpen váltakoznak. Ez a szabályosságra törekvés a gyorsaság, a sebesség érzetét kelti az olvasóban, és ez valószínűleg egybeesett Shakespeare szándékával, hiszen az ő tragédiája - ellentétben a mű forrásaival, ahol a történet hónapok alatt bontakozik ki - összesen négy nap alatt zajlik le. Az események

61