Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Esterházy Péter: Nézni, látni

ESTERHÁZY PÉTER

Nézni, látni

Nem állítanám, hogy higgadt férfiú volnék, igaz, közvetlen igény erre nem is igen mutatkozik. Mostanság minden alkalmat megragadok, hogy áradozhassak Pina Bauschról és színházáról, játékukat a Tavaszi Fesztivál (Klenjánszky Tamás!) jóvoltából láthattuk. Olyan nagy dolognak tartom ezt a vendégszereplést, mint hajdan a Brookét vagy még hajdanább talán, 1839-ben Liszt pozsonyi koncertjét, ahol a képviselők szinte testületileg jelentek meg, pedig akkor épp a reformkor lett abszolválva, amikor is tudvalevőleg érzelmileg is fontosabb az országgyűlés, mint a klimpírozás. Vagy ki tudja, sose láttam még reformkort közelről, és nem is fogok, gondolom. (Amikor Bausch Párizsba érkezett, a Le Monde címoldalán, legfelül tudatták ezt a hírt, ott, ahol máskor, mondjuk egy jelentősebb háború kitörését jelzik.)

A tanztheater gyanús ügy, mintha se ez, se az. Azt hiszem, ez az előítélet is közrejátszott a megosztott fogadtatásban, mert valamelyest, úgy látom, az volt, legalábbis kezdetben. Első körben értetlenkedtem az értetlenkedésen, sőt, azt valamiféle tompaságnak, merevségnek, a figyelem hiányának tartottam. Sok esetben így is van, bizonyosan létezik ez a nagy magyar tompaság, még akár fi-Megjelent: Esterházy Péter: Egy kék haris. Magvető Könyvkiadó, 1996. (124-129. p.)

31