Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Nádas Péter: Pina Bausch, a testek filozófusa

cselekvés a klasszikus tánc színpadán, amely ne a férfira irányulna, ne érte lenne. A klasszikus balettban a férfi szolgává van ugyan alázva, ám mindazok a roppant erő­feszítések, amelyeket a női szólótáncosok vagy az őket kísérő női kar tagjai tesznek, tulajdonképpen a férfiakat szolgálják. Ez a kettős szolgálat azonban közel sem köl­csönös. A férfiak szolgálata valójában az uralkodó hierar­chia szolgálata. Egy férfivilág autoerotikus szolgálata, nárcisztikus szolgálat és nárcisztikus önélvezet. Pina Bausch százados jelentőségű tette, hogy ebből a feudális szolgálati viszonyból, ennek a merev hierarchiá­nak a rögzültségeiből, ebből a halott és mozdulatlan ne­mi általánosításból ragadja ki az emberi testeket, s nem tesz többet vagy mást velük, mint hogy mindegyiknek külön, s az összesnek együtt visszaadja a személyes sza­badságát. Nála nem nőket vagy férfiakat, hanem emberi személyiségeket látunk a színpadon, akik egyébként nők vagy férfiak. Nem a nemek dualitásából indul ki, hanem a személyek pluralitásából. Állatias, archaikus Táncművészetének ez nem a programja, hanem inkább az alkati adottsága. Pina Bauschnak nincsen programja. Pina Bausch szelíd, nem akar senkit se boldogítani, se megváltani. Az előadások végére táncosainak legszemé­lyesebb ismerősei vagyunk. Miközben másról sem beszél, mint a férfiak és a nők viszonyáról, valójában táncosai­nak személyes tulajdonságait tárják föl a helyzetek. Az alkatuk, a karakterük egyik megnyilvánulásaként látjuk viszont, hogy nők vagy férfiak. S ilyen értelemben Pina Bausch nagyon közel állna a realista színpadi jellemábrá­zoláshoz, ha nem nyitna nekünk egy olyan tükörfolyo-16

Next

/
Oldalképek
Tartalom