Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Forgách András: A szőnyeg mintázata

kerül, hogy elrejtsen magánál sokkal bonyolultabb mintázatokat.

„A királynak tetszett a hasonlat, és hozzájárult Themisztoklész kéréséhez, aki egy évet kért, s ennyi idő alatt valóban annyira elsajátította a perzsa nyelvet, hogy a királlyal tolmács nélkül beszélhetett.”

Nem szóltam egyetlen dologról még, mely nyilvánvaló cáfolata mindannak, amit eddig bizonyítani próbáltam. Látszik, hogy Bausch nem egy már létező szőnyeget terít ki elénk, hanem újat sző: ám a szövés mozdulatait is, egytől-egyig ábrázolni próbálja. Ez ma szinte minden jelentős művésznél követelménnyé vált: ugyanis megszűntek az evidenciák. Egy bonyolult mintázatú szőnyeg megszövése viszont irdatlan időt és alázatot követel. Bausch partnerei ebben (főleg munkája kezdetén) szinte kivétel nélkül olyan táncosok, akik akkor kerültek hozzá, amikor már táncosokként másutt használhatatlanná váltak volna: ú. n. kiöregedett táncosok tehát, akik nem mindent tudnak már elvégezni testükkel, mely korábban a vérükben volt, ellenben mindent tudnak arról, hogy mit kellene tudniuk: sokkal többet tudnak tehát. Mint ahogy megszólalásaik és mozdulataik olykori megdöbbentő egyszerűsége (ha úgy tetszik prózaisága) tökéletes összhangban van személyiségükkel. Bausch visszalopta a táncos személyiségét a táncszínházba: azáltal, hogy a szellemi érettséget rajzolja bele a test esendőségébe. Miközben ez az esendőség, a feltámasztott nehézség leküzdése olyakor elképesztő virtuozitáshoz vezet.

Minden pillanatában dráma. A dráma nyelve nem perzsa, nem is német, nem is amerikai vagy japán: a dráma nyelve a személyes történet testtel és zenével való elbeszélése.

Tolmács pedig nem kell neki rég: nyelve immár anyanyelvűnkké vált.

112