Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

Hamlet gyenge ahhoz, hogy tettét véghez vigye. Ez a pszichológiai, hagyományos magyarázat tévesnek tetszik, vagy legalábbis hiányosnak. Hamlet „habozása” nem a jelleméből, hanem a helyzetéből fakad. Hamlet az ötödik felvonás első képének végétől kezdve Oresztész helyzetében van, az első négy felvonásban pedig Élektra helyzetében. Megfosztották jogaitól, ki van szolgáltatva atyja gyilkosának, száműzetés vagy halál fenyegeti, mint Elektrát.

KHRÜSZOTHÉMISZ

Elmondom híven mindazt, mit magam tudok.

Ha meg nem szűnik panaszod, szándékuk az, hogy olyan helyre küldenek, hol a napot többé nem látod és sötét börtönfalak között, távol hazánktól, sírhatsz sorsodon.

A hasonlatosság nem csak a külső cselekvésekben van. Mindkét Élektra lélektani anyaga - Szophoklészé és Euripidészé - az anya és leány közötti konfliktus, az anya megtagadása, aki bűnrészes és elárulta az apát. Ugyanezen a síkon, az anyjával való kapcsolatában bontakozik ki Hamlet drámája. Az anya azt kéri Hamlettól, amit Élektrától: hogy feledjen. Hamlet, ugyanúgy, mint Élektra, makacsul emlékezik. Szophoklész Elektra, makacsul emlékezik. Szophoklész Élektrája így panaszkodik a kar előtt:

ÉLEKTRA

Mert ez az asszony, kit nemesnek mondanak,

Szidalmazó szavakkal így kiált reám:

Istentelen teremtés, egyedül a te

Atyád veszett el? Nem gyászol más ember is?

Hasonlóképpen Shakespeare-nél:

KIRÁLYNÉ

Jó Hamlet, ezt az éjszínt dobd le már,

S a dán királyra vess nyájasabb szemet.

Nehéz pillád ne süsd alá örökké,

Keresve mintegy a por közt atyádat.

Tudod, közös, hogy meghal aki él,

S természet útján szebb valóra kél.

364