Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
IV. Malraux híres mondata: A halál teszi végzetté az életet - a poétika egzisztenciális eredőjaként vagy szabályaként is olvasható. Az egzisztencia esszenciává válik: Aiasz már nem „önmaga számára” létezik, az az Aiasz, amelyik elítélhetné Aiaszt, már nem létezik. Aiasz. már csak „mások számára” létezik, dologgá vált; egy dologgal bármit tehetünk. Esztétikai olvasatban Malraux megállapítása Arisztotelészhez áll közel: a hős halála a tragédia vége. Az élet és a történelem visszafelé tekintve a szükségszerűség jegyét ölti magára, a tragikus halál mindig valamiért van; a tragikus halál választás és az értékrend megmentése. Hektór halála és Akhilleusz választása, a rövid élet, a heroikus rend megerősítésének tekintendő. De Aiasz halála semmit se ment meg, ez a halál a semmiben függő heroikus gesztus, amelyben benne rejlik a Camus által említett nagy terméketlenség. Aiasz azért követett el öngyilkosságot, mert nem akart megbékélni azzal a világgal, amelyben minden megőrlődik, de abban a világban, amelyben minden megőrlődik, Aiasznak, aki öngyilkosságot követett el, ugyancsak meg kell őrlődnie. A tragédia második része a hulla feletti ítélkezés. Az első szkolion-szerzőktől egészen az utolsó évtizedig tartotta magát, az a vélemény, miszerint az Aiasz második része unalmas, ízléstelen, de legalábbis, művészi szempontból, tévedés. Az újító Szophoklész makacs visszautasításában valószínűleg nem csak a tragédia „hármas egységét” szántónkéra esztétikai előítélet játszott szerepet. Az az érzésünk, hogy a jámbor kritikusok éppúgy féltek a fekete Szophoklésztól, ahogyan a Shakespeare-kutatók féltek Shakespeare-től, mert nem tudtak megbékélni a Cordelia halálát és Lear szenvedéseit megjutalmazatlanul hagyó, reménytelen Shakespeare-rel. Corneille azon kevesek egyike, akik végigolvasták az Aiaszt. A Discours sur le Poeme Dramatique, 1660 (Értekezés a drámai költeményről) című művében ezt írta: ... mily nagyon élvezték az athéni polgárok Mene-laosz és Teukrosz vitáját Aiasz eltemetéséről miután Szophoklész a negyedik felvonásban meghalni kényszerítette Aiaszt. Corneille-nak nem ,jdasszicisztikus” ízlése volt, és tudta, hogy mi az a hatalomért folytatott harc. Corneille ismerte a Fronde-ot, és szemtanúja volt a heroikus kor végnapjainak. Az Aiasz öngyilkosságával véget érő tragédiából még kiolvashatnánk a hübriszt és a díkél A hulla fölött zajló árverésben az istenek nem vesznek részt, s ez az árverés nem ébreszt sem szánalmat, sem félelmet. Hangvétele gúnyos, és nem ad katarzist. És talán nem véletlen, hogy mindig azokban a korokban fedezték fel a „kese98
