Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

megölte magát. Szophoklész A iasza az öngyilkosság értelméről való tűnődés egy olyan világban, amelyben a régi értékrend hirtelen megszűnt létezni. A halál sokféle lehet, és az öngyilkosság is lehet könnyű vagy nehéz. A kardjába dőlve az ember tovább áltathatja magát azzal, hogy megmenti az értékek heroikus világát.

Mert szép élet vagy szép halál illik nemes emberhez. (Aiasz, 479-480)

Aiasz mindig készen állt a hősies halálra. De most az a világ, amely az övé volt, s amelyben hirtelen idegen lett, a gonosz istennőre, a leleményes Odüsszeuszra és a gyűlölt Átreidészekre zsugorodott össze. Ez még mindig azoknak a világa, akik ölnek. De van mellette egy másik világ is, a megöltek világa. Tekméssza ezt mondja:

Ó Aiasz úr, az embereknek nem lehet nagyobb bajuk, mint kényszerítő végzetük.

Én is szabad szülőktől származom, s atyám a frígek közt hatalmas volt és gazdag úr, s rabszolganő vagyok most. Mert az istenek ezt így akarták, s még inkább kezed. (Aiasz, 485-490)

Tekméssza Aiasz rabnője és fiának anyja. A „szép élet”, s ha az nem sikerül, legalább a „szép halál” - mást jelent a győzőnek, s mást a legyőzöttnek. Az Aiasz által vágyott heroikus halál hirtelenjében kevély és kegyetlen képzelgésnek látszik az általános boldogtalanság közepette.

Mert nem tekinthetek már többé semmire, ha rád nem. Hisz feldúlta fegyvered hazám, más balsors jó atyámat és anyámat is levitte Hádész testtelen lakóivá.

Milyen hazám lehetne hát helyetted így,

mi kincsem? Csak benned találom üdvömet. (Aiasz, 514-519)

Tekméssza a férjétől, Hektóitól búcsúzó Andromakhé szavait ismételte:

S most, Hektár, te vagy édesapám, te vagy édesanyám is, és te a fivérem, virulóerejű deli férjem.

Hát rajtam könyörülve maradj mellettem a bástyán; árvává fiad, özveggyé ne tegyed feleséged. (íliász, 429-432)

89