Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

A HÁROMSZOR BECSAPOTT AlASZ

AVAGY AZ ABSZURD HŐSIESSÉGRŐL

Ajaj, ki hitte volna egykor, hogy nevem bajomhoz összecsengve így fog illeni?

(Aiasz, 420-422)*

I.

Szophoklész minden tragédiájában, kivéve az utolsót, amelyben az öreg Oidipusz már csak a helyet keresi, ahol meghalhatna, az emberi lét legalsó bugyraiba taszítja le hőseit; abban a pillanatban látjuk őket, amikor már végképp idegenekké váltak az emberek számára, amikor már idegenek a világban. Az utolsó agon, a hős agóniája. Az anyának és szeretőjének megölése után Szophoklész Élektrájában nem jelennek meg az Erinnüszök, nincs sem ítélet, sem megtisztulás. A Kar elmondja a közhelyszerű erkölcsi igazságot, és távozik. Oresztész és Élektra magukra maradnak a gyilkossággal. Már nem kellenek az istenek, idegenek a városban, sőt önmaguk számára is idegenek. Nincs mit mondaniuk egymásnak. Azért éltek, hogy megbosszulják apjuk halálát. A kötelesség és a gyűlölet - két hulla. A Klütaimnésztra és Aigiszthosz testéből lassan kicsorgó vér megsemmisíti Oresztész és Élektra létének minden értelmét.

* Szophoklész: Aiasz. Bp., 1983. Fordította Kerényi Grácia.

76