Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

Szophoklész nagy iróniával ötvözi egy mondatba a hatalom szolgálatában álló ember kötelességét és hasznát. (...) jogtalan és aljas módon vettem el (1235) - mondja Odiisszeusznak „megtérése” után Neoptolemosz.

(...) te, Ms apának undorító szégyene! (1288) - mondja neki Philoktétész, (...) színre hű, titokban ártalom. (1275) A dráma végén pedig, amikor Neoptolemosz gyógyulást és az Atreidákkal való megbékélést ígéri neki, ha hajlandó Trója alá hajózni, Philoktétész ezt mondja: Magamtól nem megyek Trójába semmiképp (1392)

Neoptolemosznak három ízben is megjósolják a jövőjét. Pusztulj, veszett! - mondja Philoktétész, miután az ifjú egyszer már megszegte adott szavát.

De mégse, nem, míg nem tudom,

nem módosul-e szándékod? Ha nem: dögölj! (961-962)

De a szophoklészi teológia kulcsjóslata az első jövendölés, amely azután hangzik el, hogy Philoktétész, újabb rohama miatt odaadja Neoptolemosznak az íját:

De most az Irigységhez eskedelj,

hogy rád ne hozzon annyi bajt, mint énreám,

s elődömre, ki énelőttem hordta ezt. (776-778)

Az íj, a mediáció jele, minthogy az istenek adománya, szenvedést és boldogtalanságot hoz tulajdonosának. Héraklész íja a bukás jele. A harmadik és egyben utolsó jóslat annak a szájából hangzik el, aki elsőként kapta meg a nyilat.

Philoktétész és Neoptolemosz már lementek a lapos arénára, Philoktétész letette az íjat és a nyilakat, hogy mielőtt hajóra szállna, megcsókolhassa a földet.

Héraklész hangját halljaßled,

s a szemedbe tekint a régi arc,

miattad hagytam el égi helyem (...) (1410-1412)

Héraklész, aki lassan leereszkedett a barlang tetejére, epitáfiumként hangzó sorokban foglalja össze élete történetét:

Most hadd beszéljem el, mi történt énvelem, mennyi kinon-bajon küzdöttem át magam, mig az erény örök életét nyertem el, (1417-1419)

67