Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
Világosságot a színpadra! - fővilágosító Szerzők és színészek, hogy akarjátok a mi világunkat félhomályban bemutatni? A köd és a szürkület álomba ringat. Olyan nézők kellenek nekünk, akik ébren vannak és éberei Álmodjanak vakító fénynél! Grotowski Apocalypsisának utolsó jelenete a templom kőpadlóján teles sötétségben játszódik. Grotowski visszatér az egykori katartikus színházhoz. Csakhogy ő a katarzist váratlan, erőszakolt eszközökkel éri el. A színész itt valódi dramatis personae, aki mintegy a nézőnek ajánlja fel fizikailag megalázott testét. Ezen alapszik Grotowski felfogásában a színész szent volta. Brecht számára ez a fajta szentség erkölcsileg gyanús, a kizsákmányolás és az erőszak világában utálta, ha a színész transzba esett, s ha az emberi szenvedésről van szó, ki nem állhatta az esztétikai élvezkedést. Grotowski szent színésze Brecht szemében sámán volna. Az epikus és drámai színész közismert szembeállítása mai szemmel mintha Grotowski ellen irányulna, s mintha következetes elutasítása volna Metafizikájának és Módszerének. A drámai színházban a néző ezt mondja: „Igen, én is így érzem, én is éppen ilyen vagyok. S mindig is így lesz. Ez a természetes. Megrendít ezeknek az embereknek a szenvedése, mivel nincs számukra gyógyír. Ez egy nagy mű, mert azt mutatja meg, ami elkerülhetetlen. Együtt sírok azokkal, akik a színpadon sírnak, s együtt nevetek azokkal, akik nevetnek.” Az epikus színházban pedig így szól a néző: „Ezt sohasem gondoltam volna, így ez sohasem történhetett. Ez hallatlan. Ez hihetetlen. Meg kellene állítani. Megindít ezeknek az embereknek a szenvedése, mert kell legyen valami módja, hogy megtalálják rá a gyógyírt. Ez egy nagy mű. Semmi sem látszik benne elkerülhetetlennek. Nevetek azokon, akik a színpadon sírnak, és sírok a nevetőkön.” A nyugati és az amerikai lázadó színházak s az egyetemista színházi csoportok számára, amelyek keresztülmentek az Abszurd iskoláján, s a 60-as évek elején újra felfedezték maguknak a dadát és a szürrealizmust, Brecht régimódi volt a raciona-Schriften zum Theater. In: Martin Esslin, Brecht: The Man and His Work. 1968. Vö.: Színházi Tanulmányok. Bp. 1969. 457
