Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

ahogy ez a konvencionális gesztusok többségével történik. Ezt a jeltípust mimetikusnak nevezhetjük; az onomatopeia, mint pl. a ,jaj" hang, mimetikus jel. Harmadszor ajelölő és ajelölt viszonya lehet arbitrális, önkényes, mint a nyelvi jelek rendszerében, ahol két különböző jelölőnek mint pl. a merd és danke-nek, egy és ugyanaz ajelölt felel meg. Ezt a fajta viszonyt szimbolikusnak nevezzük. Könnyen észrevehető, hogy a szimbolikus relációnak a megértése a „szótár” vagy a „kód” ismeretét igényli. Ha a Földközi-tenger kultúrájának kódja szerint nevelkedett néző ázsiai színházban van, vagy pedig megfigyelőként szemléli az afrikai rituálékat, nemcsak hogy nem érti a nyelvet, de a gesztusokban és a rekvizítumokban még a ,jelölt”-et sem ismeri fel. A szimbolikus kód csak egy szűk körben univerzális: mint pl. az éhségnek, a szomjúságnak, az ellenségeskedésnek, a szimpátiának a gesztusai, a szexuális és obszcén mozdulatok - azok alapjában véve egy törzsi, nemzeti, vallási vagy szakmai kulturális csoportnak a kódjai.

Végül az utolsó érdekes jel-reláció az ok-okozati viszony ajelölő és ajelölt között. Nincs füst tűz nélkül, a füst itt a tűzet jelenti, a villám pedig a mennydörgést, az ajtóban a csengetés azt jelenti, hogy van valaki a kapu előtt vagy a lépcsőházban. A jeleknek ezt a típusát indexnek nevezzük.

A gyakorlatban a színház és a parateátrális előadások az összes jeleket használják, ezért a köztük lévő határok elmosódnak. A gyakorlat eklekticizmusa, és a rendszerezés éles körvonalazásának a hiánya nem jelenti azt, hogy az új tudományág - a színházi jel- szemantikája - lehetetlen avagy hiábavaló. A tiszta színházi vagy parateatrális modellek természetesen ritkák. Néró cirkusza, amelyben az oroszlánok széttépték a keresztényeket, vagy az amerikai happening - lényegében a konkrét jelek rendszerébe tartozó előadások: ajelölő azonos a jelölttel, a mártírt szétmarcangolja az oroszlán, a nézőknek koszos vízzel való locsolása semmi mást nem takar, csak azt, hogy a nézőket meglocsolták koszos vízzel. Ennek az ellentéte a szent mise drámai rituáléja és a rituális dráma, mint a japán nó, ahol a jelrendszer szinte egészében szimbolikus.

A határok átjárhatóak, azonban a nem-nyelvi színházi jelek elemzése és rendszerezése megengedi azt, hogy megkülönböztessük a történelmi színházi stílusokat, színházi és színművészeti esztétikai áramlatokat. Határozott különbség van egy olyan színház között, amelyben a színészek igazi spagettit esznek a színpadon s bort isznak hozzá, és az olyan színház között, amelyben a poharak, tányérok, villák és kések még igaziak, de a színészek csak mímelik, hogy esznek, mert az étel vagy nincsen a tányéron, vagy papírmaséból készült. És van még egy másik színházi stílus, amelyben el391